Nagyvilág

Líbia: a Fehér Ház nem zárja ki a katonai beavatkozást

A Fehér Ház nem zárja ki egy esetleges líbiai beavatkozás gondolatát a triploli vezetés tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépése miatt - mondta Jay Carney szóvivő csütörtökön Washingtonban.

A Fehér Ház szóvivője újságírói kérdésre válaszolva jelentette ki mindezt, hozzátéve, hogy az észak-afrikai államban történt események azonnali cselekvést követelnek. A Reuters úgy tudja, hogy Svájc befagyasztotta Moammer el-Kadhafi vagyonát. A hírügynökség közölte azt is, hogy Barack Obama telefonon egyeztetett David Cameron brit kormányfővel és Nicolas Sarkozy francia államfővel a Líbia elleni szankciókkal kapcsolatban.

Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának újbóli sürgős összehívását fogja kezdeményezni a líbiai válság ügyében – közölte csütörtök este a francia elnök hivatal.

Ezzel egy időben olyan híresztelések láttak napvilágot a világhálón, hogy Kadhafit lelőtték Líbiában, de a Fehér Ház közölte: nincs okuk azt feltételezni, hogy a líbiai vezető életét veszítette volna.

A Brandenburg és a Rheinland-Pfalz fregatt, valamint a Berlin nevű ellátóhajó úton van a Szirti-öböl felé, hogy támogassa a német állampolgárok kimenekítését . Líbiában csütörtök reggelre mintegy 160 német maradt, miután 6-700-at már repülőgépeken elszállítottak.

Az észak-afrikai ország közvetlen közelébe más államok is vezényeltek hadihajókat: Görögország a Pszára fregattot, Törökország egy fregattal kíséri állampolgárai evakuálását, és a brit Cumberland fregatt máris kikötött Bengáziban. Olaszország négy fregattot küldött a Szicíliát és Líbiát elválasztó Szicíliai-szorosba. Két hajóval sikerült csütörtökön újabb 4500 kínai munkást a háborgó tengeren át Líbiából Krétára menekíteni, de a viharos időjárás miatt egy komp, fedélzetén több száz amerikaival Tripoli kikötőjében rekedt. A véres belviszály sújtotta észak-afrikai országot külföldiek tízezrei próbálják elhagyni.

A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hűséges fegyveresek betörtek a tripoli kórházakba és kivégezték az ott kezelt sebesült tüntetőket – mondta a MISNA olasz hírügynökségnek Slimane Bouchuiguir, az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) líbiai részlegének vezetője. Arról ugyanakkor nem tudott beszámolni, hogy hány sebesült eshetett így áldozatul, ám véleménye szerint akár több ezer embert is kivégezhettek a kórházakban.

A BBC News beszámolója szerint Moammer el-Kadhafi az az-Závijában elesett áldozatok hozzátartozóihoz intézett üzenetében úgy fogalmazott: az elhunyt tüntetők Oszama bin Laden átverésének áldozatai lettek, az al-Kaida vezér manipulálta a felkelőket. Kadhafi egyben részvétét fejezte ki az elhunyt személyek családjainak, hozzátéve, hogy az erőszakhoz folyamodó emberek be vannak drogozva. A hallucinogén anyagokat szerinte külföldi ügynökök terjesztik, illetve a “terroszervezet tagjai keverik a fiatalok tejeskávéjába, mint például a Nescafe.” Moammer el-Kadhafi telefonon keresztül üzent népének, melyet a líbiai televízió közvetített.

A líbiai kormány tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépése miatt csütörtökön távozott posztjáról Líbia jordániai hnagykövete. Fel nem tudom fogni, milyen időket élünk, és elhinni se, hogy valaki helyesnek tartja azt, ami történt – fogalmazott a diplomata, aki előtt már több kollégája, s politikus is távozott tisztségéből, tiltakozásul Moammer Kadhafi módszerei ellen.

A líbiai vezetés a zavargásokat bemutató nyugati újságírókat is az al-Kaida terrorszervezet szövetségeseinek titulálta – közölte a guardian.co.uk hírportál. A hadsereg vezetője eközben jutalmat ajánlott mindazoknak, akik hajlandóak a felfegyverkezett demostráló fiatalok elleni fellépésre.

A líbiai hadsereg csütörtökön tüzet nyitott egy mecsetre a főváros, Tripoli közelében. Az épületben kormányellenes tüntetők bújtak meg. Az AP hírügynökség egy a helyszínen, a fővárostól 50 kilométerre nyugatra található az-Závija városában tartózkodó szemtanútól úgy értesült, számos demonstráló táborozott az épületben, illetve annak bejáratánál, mikor a hadsereg rakétákkal, valamint automata fegyverekkel rájuk támadt. A hírügynökség forrása szerint a támadásban legalább tízen meghaltak, illetve többen súlyos sérüléseket szenvedtek.

Szergej Smatko orosz energiaügyi miniszter eközben Brüsszelben kijelentette: Oroszország kész növelni gázexportját Európába abban az esetben, ha az észak-afrikai lázongás elvágja az energiaszállításokat. Az Eni olasz olajipari cég szintén utalt rá, hogy a Líbiából kieső földgázt más országokból, Norvégiából, Algériából és Oroszországból szerzi be. Olaszország gázszükségletének 10 százalékát fedezik a líbiai szállítások. Olaszország 30 napra elegendő gáztartalékkal rendelkezik.

Mint arról korábban beszámoltunk, Moamer Kadhafi líbiai elnök ellenzéke korábban átvette az ellenőrzést a keleti tengerparti városok felett, az egyiptomi határtól Tobruk és Bengázi városáig, az ellenzék elfoglalta az észak-afrikai ország harmadik legnagyobb városát, az északnyugati Miszurátát is. Szemtanúk szerint a főváros, Tripoli csütörtökön reggel teljesen kihalt volt, senki nem járt az utcákon. A CNN amerikai hírcsatorna egyik helyszíni forrása szerint az emberek “még az ablakon kinézni is félnek”.

AJÁNLOTT LINKEK:

Líbia: továbbra is kritikus a helyzet (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik