Nagyvilág

Özönlenek a menekültek Olaszországba

Néhány napos szünet után - ami a háborgó tengernek tudható be - vasárnap felújult a "csónakos" menekültek áramlása Tunéziából az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetére - közölték a helyi hatóságok.

Ezzel egy időben a tunéziai partoktól 138 kilométerre fekvő szigetre érkezett az Európai Unió határőrizeti ügynökségének, a Frontexnek a szakértői csoportja. Róma az elmúlt napokban nyomatékosan kérte az EU segítségét a menekültáradat feltartóztatásához, mert az olasz hatóságoknak egyre több fejtörést és gondot okoz az Észak-Afrikából illegálisan érkező migránsok tömege.

Vasárnap sütött a nap és tükörsima volt tenger Lampedusa környékén. A parti őrség először egy kis csónakot vett észre 13 utassal, de ezt követően nem sokkal egy bárka tűnt fel a Lampedusa környéki vizeken negyven fővel fedélzetén, és este már a térségbe érkezett egy, körülbelül száz embert szállító halászhajó is.

Az olasz hatóságoknak egyrészt a menekültek elhelyezése okoz gondot. A lampedusai fogadókapacitás 800 fő, de a múlt hét szerdáján már kétezer Afrikából jött ember zsúfolódott össze a szigeten. A helyezet vasárnapig némileg enyhült, mert a fogadóállomáson lévők számát sikerült 1100-ra apasztani, de félő, hogy a következő napok várhatóan kedvező időjárási viszonyait megint rengetten igyekeznek kihasználni, és a lélekvesztőkön nekivágnak a tengernek. A másik ok, ami aggasztja az olasz kormányt az, hogy a menekültek között elvegyülnek a tunéziai zavaros helyzetet kihasználva börtönükből megszökött bűnözők, akik Olaszországon keresztül igyekeznek bejutni Európába.

Az olasz kormány bevándorlási válsághelyzetet hirdetett és uniós segítséget kért a probléma kezeléséhez, egyebek között a Szicíliai-szoros haditengerészeti erőkkel való ellenőrzésére. Az Európai Bizottság hétfőn jelezte, felkérte a tagállamokat, hogy vegyék ki a részüket a Tunéziából, és már Egyiptomból is induló illegális bevándorlási hullám megfékezését célzó misszióból, és tanulmányozzák, miképpen támogathatnák pénzügyileg is az olasz erőfeszítéseket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik