Külföld

Menekítik a nyugatiakat Líbiából

admin
admin

2011. 02. 21. 13:54

Evakuálta Líbiából nyugati alkalmazottjai egy részét több európai olaj- és gázipari társaság, és a brit diplomaták családtagjai is elutaznak az észak-afrikai országból, miután a fővárosba, Tripoliba is átterjedtek a keleti országrészben kirobbant, Moammer Kadhafi elnök uralma elleni, helyenként erőszakos utcai tiltakozó megmozdulások.

A norvég Statoil, az osztrák OMV és a spanyol Repsol egyaránt kimenekítette külföldi alkalmazottjait az arab országból.
A brit-holland Shell egyelőre külföldi alkalmazottjainak a családtagjait evakuálta. Ugyanígy járt el Nagy-Britannia tripoli nagykövetsége. A Statoil – amely két mezőn folytat kitermelést Líbiában – bezárta Tripoliban működő irodáját.
A brit BP felfüggesztette a fúrások megkezdését megelőző kutatómunkát. A török NTV jelentése szerint Ankara mérlegeli, hogy négy repülőgépet és két hajót küld Líbiába, hogy kimenekítse állampolgárait az arab országból.

A portugál kormány azt közölte hétfőn déltájban, hogy C-130 típusú katonai szállítórepülőgépet küld Tripoliba, amely órákon belül földet ér, hogy portugál és más unióbeli állampolgárokat menekítsen ki az észak-afrikai országból. Az olasz külügyminisztérium hétfőn közölte, azt javasolja állampolgárainak, ne utazzanak Líbiába semmilyen ügyben.

Közben Londonban tiltakozásul bekérették a brit külügyminisztériumba Líbia nagykövetét. London fölszólította az észak-afrikai arab országot, hogy “azonnal” vessen véget az erőszaknak, egyszersmind arra intett “minden felet”, hogy viselkedjenek emberségesen és legyenek visszafogottak. William Hague brit külügyminiszter egyúttal követelte, induljon vizsgálat a Tripolitól ezer kilométernyire keletre fekvő Bengáziban történtek feltárására. Bengázi a Kadhafi-ellenes megmozdulások gócpontja; a Human Rights Watch jogvédő szervezet adatai szerint csak vasárnap 60-an vesztették életüket a kelet-líbiai városban.

A jogvédők szerint már legalább 233 halálos áldozatot követeltek a Kadhafi elleni tüntetések Líbiában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.