Külföld

Felgyújtotta magát egy férfi Szenegálban

admin
admin

2011. 02. 18. 15:48

Felgyújtotta magát egy férfi pénteken Dakarban, Szenegál fővárosában az elnöki palota előtt - közölték szemtanúk.

Elmondásuk szerint a keki ruhát viselő, valószínűleg leszerelt katona leöntötte magát egy palack festékoldóval, és meggyújtotta a folyadékot. Nem halt meg, de súlyos sérüléseket szenvedett. Tettének okát egyelőre nem tudni, de azt feltételezik, hogy a Tunéziában, Egyiptomban, Algériában és Mauritániában tiltakozásból elkövetett hasonló tettek ihlették.
Szenegál muzulmán többségű ország, Nyugat-Afrika egyik szolid demokráciája, de súlyos gazdasági gondokkal küszködik, és sokan elégedetlenek a harmadik elnöki periódusára készülő Abdoulaye Wade államfő teljesítményével is.

Eközben Kamerunban megemlékezéseket szerveznek a három évvel ezelőtt kitört, de kemény eszközökkel letört kormányellenes lázongás áldozatainak az emlékére. A “mártírok hete” február 21-én kezdődik. A lázongás helyszíne Kamerun gazdasági központja, Duala város volt. A kormány katonákat vetett be a tüntetők ellen, akik az életkörülmények romlása ellen, és az alkotmány megváltoztatásáért, a betölthető elnöki mandátumok számának korlátozásáért léptek föl. Hivatalos közlés szerint 40-en, nem hivatalos források szerint 139-en vesztették életüket. A megemlékezést a Szociáldemokrata Front, a legnagyobb ellenzéki párt szervezi.

Dzsibutiban többezres tüntetés kezdődött annak a követelésnek az alátámasztására, hogy az áprilisi választáson már ne induljon Iszmael Omar Guelleh elnök, aki most jár második hivatali időszaka végén. Az elnök családja több mint három évtizede van hatalmon az Afrika szarván fekvő városállamban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.