Nagyvilág

Az al-Kaida fogságában egy olasz turistanő

Életben van, s az al-Kaida tartja fogságban az Algériában még február elején elrabolt olasz turistanőt, akinek üzenetét csütörtökön sugározta a dubaji al-Arabíja hírtévé.

Az arab tv-csatorna által sugárzott hangfelvételen Maria Sandra Mariani francia nyelven adott életjelt magáról, s arról tájékoztatott, hogy az al-Kaida február 2-án rabolta el Dzsanet térségben – Algéria déli részén, ahol a Szaharában tett látogatást -, s azóta a terrorszervezet észak-afrikai szárnyának fogságában van.

Az 56 éves nő elrablásakor a turista idegenvezetőjét és a sofőrjét futni hagyták az emberrablók, akik megengedték, hogy áldozatuk műholdas telefonján segítséget kérjen az utazási irodájától, amely azután értesítette a hatóságokat. A nő felkutatása, és a rablók üldözése nagy erőkkel folyt, de a több mint két hét alatt nem hozott eredményt.

Az al-Kaidának az iszlám Maghreb-országokban (Algéria, Tunézia, Marokkó) tevékenykedő csoportja (AQIM) az utóbbi években több emberrablási akcióit is végrehajtott a Szaharában, de Algéria területén utoljára 2003-ban került a kezükre nyugati turista. Dzsanet a fővárostól 2300 kilométerre, a líbiai határ közelében van; a környéket főleg tuaregek lakják.
Az al-Arabíjának az AQIM-csoport szóvivője juttatta el a hangfelvételt, amit egy nő adott át a csatornának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik