Külföld

Sme: a V4-ek nem erőltették meg magukat

admin
admin

2011. 02. 16. 11:23

Ha a keddi pozsonyi visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozó résztvevői valóban arról tárgyaltak, ami a sajtóértekezleten elhangzott, akkor az jól jellemzi a csoport eddigi létezését - írta kommentárjában a Sme című szlovák napilap.

“Ugyanakkor mindez csak nehezen tudja meggyőzni a politikai akváriumon kívül élő embereket, hogy ennek a közép-európai együttműködésnek a húsz éve sikeres volt, olyan eredményeket hozott, amiért érdemes volt ebbe beruházni, és hogy további sikeres jövő vár rá” – állapította meg a szerző, Peter Morvay a liberális újság szerdai számában.

Szerinte a Fehéroroszországhoz intézett felhívás, hogy Minszk tartsa be az emberi jogokat, szükséges volt ugyan, de naiv volt az az elképzelés, hogy Ukrajna, a másik orosz szövetséges is aláírja. A nyilatkozat azonban csak papírdarab marad, ha nem követi a fehérorosz ellenzéknek nyújtott konkrét támogatás. “Erről azonban nem sokat hallottunk” – jegyzi meg a szerző.
Rámutat: hasonlóak az energiabiztonságról szóló beszédek is. “Németországot, Ausztriát, Csehországot ez már nemigen érdekli, ők már másutt vannak” – véli Morvay.

“A V4 többi országa számtalan politikai nyilatkozatot ad ki, de a megoldásokat halogatják. A Szlovákia és Magyarország között nemrégiben aláírt egyezmény is inkább csak megállapodás a további tárgyalásokról, semmint egy kötelező érvényű szerződés a gázvezeték megépítéséről, ahogy azt bemutatták” – írja a lap.
A csúcstalálkozó Iveta Radicová által felvetett fő témája – harc a spekulatív áremelkedések ellen – csak kétségbeesett kísérlet volt részéről a figyelem elterelésére, “s leginkább Orbán Viktor kedvenc antikapitalista retorikájára emlékeztetett”.

A keddi nap legérdekesebb eseménye így olyasmi volt, ami közvetlenül nem volt összefüggésben a csúccsal: Pozsony átadta Budapestnek a kettős állampolgárságról megkötendő szerződés tervezetét. “Hátha ebből idővel lesz valami. Persze, ha Orbán megengedi” – zárja írását a Sme.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.