Nagyvilág

Döntöttek a médiatörvény módosításáról

Döntésre jutott Budapest és Brüsszel a sokat vitatott magyar médiatörvény módosításával kapcsolatban.

Megállapodott Magyarország és az Európai Bizottság a magyar médiatörvény módosításában – jelentette be szerdán Brüsszelben Jonathan Todd, a médiaügyekben eljáró Neelie Kroes EU-biztos szóvivője.

Mint közölte, a magyar kormányzat az uniós végrehajtó testület által felvetett mind a négy kérdésben Brüsszel számára megfelelő módon fogja megváltoztatni a törvényt – Todd tudomása szerint két héten belül. E kérdések közül háromról korábban is többször volt szó nyilvánosan: az egyik a törvény érvényének a külföldi médiavállalkozásokra való kiterjesztése, a másik a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének túl széles körre történő előírása, a harmadik pedig a túl szigorú regisztrációs kötelezettség.

A negyedik kérdés – mondta a szóvivő – a törvény tanulmányozása közben később merült fel. Ez az egyének, illetve a többség és a kisebbség “megsértésének” tilalma, amit a gyűlöletkeltés vagy diszkriminációra felszólítás tilalmára változtatnak.

Két héten belül a parlament elé kerülhet a médiatörvény módosítása – közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután a médiaügyekben eljáró Neelie Kroes EU-biztos szóvivője bejelentette: Magyarország és az Európai Bizottság megállapodott a jogszabály változtatásában.

Kovács Zoltán azt mondta, a megszületett végleges szövegváltozat a magyar kormány és az Európai Bizottság meglátása szerint is az összes olyan kérdést megnyugtatóan megválaszolja, amelyet Neelie Kroes vetett fel.

A már ismert három felvetés mellett, egy negyedik témában is változás lesz, a tervek szerint ugyanis hatályon kívül helyezik a médiatörvénynek azt a rendelkezését, amely tiltotta volna személyek, csoportok nyílt vagy burkolt megsértését. Ezzel azonban nem változik az a kitétel, amely a kirekesztés tilalmára vonatkozik – ismertette Kovács Zoltán, hozzátéve, hogy az eredeti kormányzati szándékokkal gyakorlatilag sehol nem ütközik az a módosítási javaslat, amelyben megegyeztek.

AJÁNLOTT LINKEK:

Két héten belül módosítják a magyar médiatörvényt (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik