Nagyvilág

Merre lehetnek Mubarak milliói?

Londonban is keresik Hoszni Mubarak egykori egyiptomi elnök kimenekített vagyonát - írta nyomozati és hírszerzési forrásokból származó értesüléseire hivatkozva a vasárnapi brit sajtó.

A The Sunday Times úgy tudja, hogy a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit nyomozó szervezet (Serious Fraud Office, SFO) keresi azokat a milliókat, amelyeket a hatóság gyanúja szerint a minap elűzött Mubarak készpénz, illetve vagyonbefektetések formájában menekíthetett Londonba.

A vezető konzervatív vasárnapi lap által idézett értesülések szerint a Mubarak-család vagyona “legalább” 1,5 milliárd fontra (csaknem 500 milliárd forintra) tehető, és ennek jelentős része londoni és svájci bankokban hever, illetve londoni, New York-i és Los Angeles-i ingatlanbefektetésekben van lekötve.

Richard Alderman, az SFO igazgatója a The Sunday Timesnak gyakorlatilag megerősítette, hogy a hatóság kutat a volt egyiptomi – sőt a nem sokkal korábban szintén elűzött egykori tunéziai – elnök esetleg Londonba menekített, vagy ott befektetett vagyona után.

Egy másik tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap, a The Sunday Telegraph nyugati hírszerzési forrásai szerint ugyanakkor Hoszni Mubarak a megmozdulások 18 napját azzal töltötte, hogy vagyonát a vizsgáló hatóságok számára fellelhetetlen helyekre csoportosítsa át. A lapnak egy magas rangú nyugati hírszerzési illetékes azt mondta, hogy ha Mubaraknak “volt is pénze Zürichben, az már nincs ott”. A svájci hatóságok Mubarak lemondása után bejelentették, hogy zárolják a volt egyiptomi elnök esetleg svájci bankokban lévő vagyonát, és utasították a svájci pénzintézeteket a volt egyiptomi államfőhöz köthető bankbetétek felkutatására.

A The Sunday Telegraph forrásai szerint Mubarak elsősorban a Perzsa-öböl menti emírségekbe próbálta átmenteni mozgatható vagyonát; a családnak ezekben az országokban egyébként is jelentős befektetései vannak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik