Nagyvilág

Befellegzett Mubaraknak?

A BBC értesülése szerint hamarosan lemondhat Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, és hasonlóan fogalmazott a CIA igazgatója is. Egyiptomban a hadsereg kijelentette: ma teljesül a tüntetők minden követelése. Az elnök a televízióból szól majd a néphez.

Egyiptomban csütörtökön egész nap folyamatosan ülésezett a fegyveres erők legfelső tanácsa. Ezután a köztelevízióban közlemény olvastak be arról, hogy a fegyveres erők legfelső tanácsa intézkedéseket hoz „a nemzet védelmében”, és „a nép legitim követeléseinek támogatásáról”. A legfelső tanács úgy döntött, hogy folyamatosan ülésezni fog, a testület elnöke Hoszni Mubarak államfő, de ő nincs jelen.

Egy jelentés szerint a fegyveres erők legfelső tanácsának ülésén nincs jelen Omar Szuleimán alelnök sem, akit a tüntetések kitörése után vett maga mellé Mubarak erre a posztra. A Tahrír téren a kairói katonai körzet parancsnoka azt mondta a tömegnek, hogy „ma teljesül minden követelésük”.

(MTI)

(MTI)

A tüntetések központjában, a Tahrír téren ünnepelni kezdtek az emberek, miután az egyiptomi televízió bejelentette, hogy csütörtök este beszédet intéz a nemzethez Hoszni Mubarak köztársasági elnök. Egyesek a győzelem jelét mutatták fel ujjukkal, mások azt kiabálták, hogy Allah akbar (Isten nagy), amit a hívők és nem vallásos emberek egyaránt győzelmi kiáltásként használnak. A téren előzőleg bejelentette a kairói katonai körzet parancsnoka a tüntetőknek, hogy “ma este minden követelésük teljesülni fog”. A helyszínre egyre újabb tömegek érkeznek.

A BBC Ahmed Safik egyiptomi kormányfőtől kapott tájékoztatást arról, hogy az elnök lemondhat, és ország helyzete „hamarosan tisztázódik”. Az amerikai hírügynökségnek a kairói kormánypárt vezetője, Hasszan Badravi azt mondta, hogy Mubarak egy beszédben fogja bejelenteni a nemzetnek, hogy teljesíti a tüntetők kérését.
Leon Panetta, az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója a képviselőház bizottsága előtt úgy fogalmazott: erős a valószínűsége annak, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a nap folyamán lemond.

Egy egyiptomi kormányzati forrás úgy tudja, hogy Mubarak még tárgyalásokat folytat arról, hogy átadja-e a hatalmát Omar Szuleimán alelnöknek. A dolog “még nem dőlt el… még vita folyik róla” – jelentette ki. Előzőleg Ahmed Safik egyiptomi kormányfő és a kairói kormánypárt vezetője, Hasszan Badravi is Mubarak lemondásának lehetőségéről beszélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik