Nagyvilág

A moszkvai merénylő testvérei is őrizetben

Négy személyt előállítottak Ingusföldön a moszkvai Domogyedovo repülőtéren január 24-én elkövetett öngyilkos merénylet előkészítésében való részvétel gyanújával, és közülük kettőt, a feltételezett merénylő Magomed Jevlojev kiskorú öccsét és húgát őrizetbe is vették - jelentette szerdán az Interfax hírügynökség és a Kommerszant című orosz lap.

Egy harmadik személy, bizonyos Adan Genizsev őrizetbe vételének kérdését a bíróság nem tárgyalta, mivel a nyomozók adatai és az illető irataiban szereplő adatok nem egyeztek. Egy Iszlam Jevlojev nevű férfit keresnek még, de arról nem szól a tájékoztatás, hogy rokonságban áll-e az elkövetővel.

A titkosszolgálatok vezetői kedden zárt ajtók mögött tájékoztatták a duma illetékes bizottságának tagjait a nyomozás állásáról. Neveket nem mondtak, azzal indokolva ezt, hogy a veszélyeztetné a nyomozást.

A Kommerszant szerint azonban Ingusföldön nem volt nehéz a gyanúsítottak nevének nyomára jutni, a jogvédők pedig felháborodottan szóltak arról, hogy a hatóságok jobb híján fiatalkorúakat vesznek őrizetbe, a két testvér ugyanis 15 és 16 éves.

Az újság szerint a két fiatalkorút egyelőre nem küldték el sem Moszkvába, ahol a nyomozás folyik, sem a legközelebbi fogházba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik