Nagyvilág

Kihallgatások a moszkvai magyar nagykövetség ügyében


Egy volt államtitkár és egy nagykövet a kihallgatott gyanúsítottak között.

Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát, Székely Árpád korábbi nagykövetet és Tátrai Miklóst, a vagyonkezelő volt vezérigazgatóját a moszkvai magyar nagykövetség egyik ingatlanának eladásával kapcsolatban gyanúsítottként hallgatja ki a Központi Nyomozó Főügyészség ezekben a percekben – közölte az MTV Híradó déli kiadása.

Az MTI az ügyben megkereste a főügyészséget, ám egyelőre hivatalosan nem kívánták kommentálni a híradó értesülését.

A közszolgálati televízió híradója úgy tudja: mindhármukat lakásukról, illetve jelenlegi munkahelyükről állították elő, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg őket.

Az ügyészség szerint a moszkvai kereskedelmi képviselet épületét áron alul adták el, s ezzel 11 milliárd forint kárt okoztak az államnak – közölte a híradó, amely szerint a gyanúsítottak őrizetbe vételéről a kihallgatások után dönt az ügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik