Nagyvilág

Halálbüntetéstől féltik Assange-t

Megkezdődött Londonban Julian Assange, a szivárogtató WikiLeaks portál alapítójának -várhatóan- többnapos kiadatási meghallgatása.

A 39 éves ausztrál férfit decemberben a svéd hatóságok kérésére, hivatalosan szexuális bűncselekmények gyanújával vették őrizetbe Nagy-Britanniában, de később szabadlábra helyezték.

Most arra számítanak, hogy keddig vagy szerdáig tart a meghallgatása a hírhedt délkelet-londoni börtön, a Belmarsh mellett működő, szigorúan őrzött bíróságon.

Assange ügyvédei több fronton támadják a kiadatási kérést, amelyet a svéd hatóságok európai elfogató paranccsal együtt nyújtottak be a brit hatóságoknak. A WikiLeaks-alapító védői egyrészt azzal érvelnek, hogy Assange ellen még Svédországban sem emeltek vádat, csak gyanúsítják egy olyan bűncselekmény ügyében, amelynek elkövetését védencük tagadja.

Az ügyvédi csapat szerint emellett fennáll annak a kockázata is, hogy a svéd hatóságok kiadják Assange-t az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene.

Érveik között szerepel, hogy Assange akár a terrorizmussal gyanúsított foglyok guantánamói börtöntáborában is kiköthet, sőt halálbüntetést is kiszabhatnak rá, ha Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak.

A védők emellett megkérdőjelezik azt a svéd hatósági álláspontot, hogy a kiadatási kérelemnek semmi köze a WikiLeaks-kiszivárogtatásokhoz, és a portál alapítóját kizárólag az ellene felmerült, szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos vádak alapján körözik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik