Nagyvilág

Lerombolják a templomot, amiért harcolnak

Újra összetűztek egymással a thaiföldi és kambodzsai katonák a két ország vitatott határvonalánál vasárnap, egy nappal az után, hogy a két ország tűzszüneti megállapodást kötött.

Szemtanúk puskaropogásról számoltak be, Szunszern Kaevkumnerd, a thai hadsereg szóvivője is újabb lövöldözésről kapott híreket, de áldozatokról nem érkezett jelentés.

Kambodzsa vasárnap az ENSZ-hez fordult segítségért. Hun Sen kormányfő a nemzethez intézett televíziós beszédében kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali összehívását, hogy “véget vessenek a thaiföldi inváziónak”.

Pénteken kétórás tüzérségi párbajt vívott egymással a két hadsereg a mindkét ország által magáénak követelt Preah Vihear hindu templom közelében. A kambodzsai kormány szerint a templom egyik szárnyát találat érte, és beomlott.

Szombaton további félórás tűzpárbaj zajlott le. A harcokban egy-egy kambodzsai és thaiföldi katona, továbbá egy thaiföldi civil veszítette életét. A történtek után, szombaton a két hadsereg illetékesei találkoztak, és tűzszünetben állapodtak meg.

A hágai Nemzetközi Bíróság 1962-ben úgy döntött, hogy a templom Kambodzsát illeti meg, viszont az épület főbejárata thaiföldi területen maradt. A bíróság nem döntött a templom körüli 4,6 négyzetkilométeres terület hovatartozásáról, ami további vitákra adott okot.

A XI. századi hindu templomot az UNESCO 2008-ban a világörökség részévé nyilvánította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik