Nagyvilág

Lányok millióit fenyegeti a nemi csonkítás

A kislányok nemi szervének megcsonkítása elleni fokozottabb harcra szólított fel vasárnap az ENSZ Gyermekvédelmi Programja, az UNICEF.

Az UNICEF a kislányok nemi szervének megcsonkítása elleni, vasárnap tartott nemzetközi nap alkalmából hívott fel fokozottabb küzdelemre. A világon évente még mindig több mint hárommillió lányt fenyeget az a veszély, hogy áldozatul esik a kínzó eljárásnak.

A szervezet egy friss tanulmánya azt jelezte, hogy a csonkítások száma lassan csökken. Ennek ellenére a “női körülmetélés” még mindig sok országban testesíti meg a tisztaságot, szépséget és szűziességet.

Az UNICEF szerint viszont változás tapasztalható olyan országokban, amelyekben még mindig elterjedt ez a gyakorlat. Jelentősen csökkent például a beavatkozás mellett kiálló anyák száma Egyiptomban, Etiópiában és Szudánban.

A lányokon gyakran érzéstelenítés nélkül csonkítják meg, ezután egész életükben komoly testi és pszichikai gondokkal küszködnek. A körülmetélés gyakorlata mindenekelőtt Afrika 28 országában és Jemenben elterjedt, de előfordul ázsiai országokban, valamint a Nyugaton élő bevándorlók körében is.

AJÁNLOTT LINK:

Ethiopia – Two districts in northern Ethiopia declare an end to female genital cutting (unicef.org)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik