Nagyvilág

Újságírót öltek meg Egyiptomban

Belehalt a tüntetések során szerzett sérülésébe egy egyiptomi újságíró pénteken.

A 36 éves Ahmed Mohammed Mahmúdot, aki az al-Ahram közalapítvány által kiadott újságnak dolgozott, és éppen fotókat készített a kormányellenes tüntetőkről, egy orvlövész lőtte le január 29.-én. Ezután négy napig kómában feküdt.

A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű, New York-i székhelyű szervezet közlése szerint az újságírók közül ő volt az egyiptomi tüntetéssorozat első halálos áldozata. Azt is felmérték, hogy egy hét alatt 101 esetben érte közvetlen támadás újságírókat vagy irodáikat, ebből tíz eset az utóbbi egy nap során történt.

Például pénteken letartóztatták az al-Dzsazíra katari székhelyű hírtelevízió két újságíróját az egyiptomi biztonsági erők. Előzőleg pedig ismeretlenek hatoltak be az al-Dzsazíra kairói irodájába, felgyújtották és megrongálták a berendezést, így azt be kellett zárni. Emellett az iroda riportereinek működési engedélyét is bevonták.

Mahmud halála kapcsán Mohammed Abdel-Dajem, a CPJ közel-keleti és
észak-afrikai koordinátora is megszólalt, megdöbbentőnek nevezte, hogy az egyiptomi
kormány civil ruhás rendőröket és saját híveit uszítja az újságírókra.

Az egyiptomi tájékoztatási minisztérium pedig hamisnak nevezte azokat az állításokat, amelyek szerint a kormány irányítja a háttérből a külföldi újságírók elleni támadásokat. Pénteken kiadott közleményében a tárca hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan az erőszak, irányuljon az újságírók vagy bárki ellen. “A nemzetközi média mindig szívesen látott vendég volt és marad is Egyiptomban. Jelenleg több mint ezer külföldi újságíró tartózkodik az országban” – tudatták.

Így tüntetnek Kairóbann

Így tüntetnek Kairóbann

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) pénteken leszögezte, hogy az újságírók elleni támadások elfogadhatatlan támadást jelentenek a tájékozódáshoz való jog ellen. A szervezet nyugtalanítónak minősítette az internet- és a mobilszolgáltatás korlátozását is. Egyúttal felszólított minden egyiptomit, hogy tartsa tiszteletben a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát.

Az Amnesty International és a Human Rights Watch pénteken felszólította az egyiptomi hatóságokat, hogy azonnal engedje szabadon munkatársait. A két nemzetközi emberjogi szervezet közlése szerint három alkalmazottjukat, hét egyiptomi emberjogi aktivistát, egy francia újságírót, egy portugált és kilenc ügyvédet csütörtökön hurcolt el a katonai rendőrség. Hollétükről azóta sem tudni semmit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik