Külföld

Lemondott Mubarak?

admin
admin

2011. 02. 05. 18:45

Lemondott az egyiptomi kormánypárt, az uralkodó Nemzeti Demokrata Párt csaknem teljes vezetősége, köztük Hoszni Mubarak államfő, a párt elnöke és kisebbik fia, Gamal - jelentette szombaton az egyiptomi állami televízió és az al-Arabíja hírtévé. Mubarak lemondásának hírét később visszavonták.

Szafvat as-Sarífnak, az NDP eddigi főtitkárának helyére a
kairói bejelentés szerint Hoszam Badrávi került, aki a jelek szerint a párt
liberális szárnyához tartozik. Badrávi a kairói egyetem professzora,
tekintélyes orvos, aki posztgraduális tanulmányait az Egyesült Államokban
folytatta. Eddig is a párt kormányzótanácsának tagja volt, egyben a
törvényhozás felsőházában is mandátummal rendelkezett, s egyiptomi források
szerint korábban is jó kapcsolatokat ápolt Mubarak ellenzékével. Most a párt
politikai bizottságának a vezetését is átvette Gamal Mubaraktól, aki az NDP
főtitkárhelyettese is volt.

Az al-Arabíja hírtelevízió szombaton késő délután visszavonta, hogy Mubarak lemondott a pártelnökségről. A párt vezető testületének tagjai valóban lemondtak – köztük az államfő kisebbik fia, Gamal is -, Hoszni Mubarak azonban az újabb hír szerint nem adta fel pártelnöki tisztét.

Nem akarták megölni az alelnököt

Egyiptomi biztonsági forrásból cáfolták szombaton azt a meg
nem erősített amerikai sajtóértesülést, hogy merényletet követtek el Omar
Szuleimán alelnök ellen. Egy szó nem igaz az egészből – mondta a magát
megnevezni nem kívánó forrás a Fox News amerikai televízió hírére, amely
szerint az alelnök, volt hírszerzési főnök ellen január 29-ei
kinevezése után – a tv-csatorna nem tudja, melyik napon – merényletet kíséreltek
meg, amelyből ő ugyan sértetlenül került ki, de testőrei életüket vesztették.

Lelőttek egy újságírót

Belehalt a tüntetések során szerzett sérülésébe egy
egyiptomi újságíró pénteken. A 36 éves Ahmed Mohammed Mahmúdot január 29-én
lőtte le egy orvlövész. Az al-Ahrám közalapítvány által kiadott egyik újságnak
dolgozott, s éppen fotókat készített a Tahrír téri kormányellenes tüntetőkről,
amikor a végzetes lövés érte. A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű,
New York-i székhelyű szervezet közlése szerint az újságírók közül ő volt az
egyiptomi tüntetéssorozat első halálos áldozata.

Ostromállapot

A pénteki sok százezres tömegmegmozdulások utáni napon már
csak ezrek tüntettek a kairói Tahrír téren, amely a Hoszni Mubarak egyiptomi
elnök azonnali lemondását követelők központjává vált immár tizenkettedik napja.
Miközben a kairói utcán szombaton viszonylagos nyugalom uralkodott – igaz, a
boltok csak felében-harmadában nyitottak ki, és a köztisztaság is csak
félig-meddig működik -, a tér továbbra is ostromállapotot mutat.


Kezd visszaállni a rend

A 82 éves államfő, aki megígérte, hogy a szeptemberi
elnökválasztáson már nem jelölteti magát, de tartja magát ahhoz, hogy addig nem
távozik posztjáról, szombaton újonnan kinevezett minisztereivel tanácskozott.
Mubaraknak és a gazdasági tárcák birtokosainak megbeszélése után Ahmed Safík,
az új kormányfő azt hangoztatta a sajtó előtt, hogy az élet kezd visszatérni
megszokott medrébe. Elmondása szerint lassan a – heves tüntetésekkor
visszahúzódott – rendőrök is visszatérnek az utcára. Belügyminisztériumi közlés
szerint elfogtak 39-et a börtönökből elszökött rabok közül, további öten
feladták magukat – jelentette Kairóból Rákos György, az MTI különtudósítója.

A központi bank közlése szerint vasárnap újranyitnak a
bankok. A tőzsde egyelőre zárva marad, de – mint ígérték – két nappal az
újranyitás előtt jelzik az elhatározást. Az iskolákban és az egyetemeken a
tanítás újraindításáról még nem intézkedtek. A bíróságok ismét munkába állnak
vasárnaptól. A kijárási tilalom intézkedését apránként enyhítik: szombattól este
7 és hajnali 6 között kell az utcától távol tartaniuk magukat az embereknek.

Külföldi nyomás

Az amerikai elnök felszólította egyiptomi kollégáját, hogy
hozzon “helyes döntést”. Barack Obama ugyanakkor nem mondta ki
nyíltan, hogy azonnali lemondásra kéri Hoszni Mubarakot. A Stephen Harper
kanadai miniszterelnökkel pénteken Washingtonban tartott közös
sajtótájékoztatón Obama kijelentette, hogy Mubaraknak át kell gondolnia, milyen
örökséget hagy maga után közel harminc évi kormányzás után, és azonnal meg kell
kezdeni a hatalom rendezett átadását. Emlékeztetett arra, hogy Mubarak már
elfogadta első helyes döntését, amikor lemondott a szeptemberben esedékes
elnökválasztáson való indulásról.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a müncheni nemzetközi biztonsági
értekezleten felszólalva kijelentette: az egyiptomi, tunéziai és más arab
országokban zajló zavargások azt a biztonsági kockázatot teszik szemléletessé,
amelyet a “demokrácia deficitje” okoz. A biztonság békét és fejlődést
hoz, de ahol hiányzik, ott káosz és bizonytalanság lesz úrrá – figyelmeztetett.

A konferencián Hillary Clinton amerikai külügyminiszter
ismételten politikai, gazdasági és szociális reformokra szólította fel az arab
világot. Orosz kollégája, Szergej Lavrov a különböző felek párbeszédét
szorgalmazta Egyiptomban, mondván, hogy csak így juthatnak ki a zsákutcából.


Gyógykezeltetik Mubarakot

Omar Szuleimán egyiptomi alelnök környezete azt fontolgatja,
hogy az egyre nagyobb tehertételt jelentő Hoszni Mubarakot gyógykezelésre
Németországba küldik, lehetővé téve számára a méltó távozást a hatalomból –
jelentette a The New York Times. Az amerikai napilap szombaton közölt
értesülése szerint Mubarak szokásos orvosi ellenőrzésre utazna Németországba,
de ezúttal hosszabb időre maradna ott. Más forrásból ezt eddig nem erősítették
meg.

Egy másik megoldás lehetne – írta a lap egy meg nem nevezett
amerikai kormányzati tisztségviselőre hivatkozva -, ha az egyiptomi elnök
visszavonulna sarm-es-sejki nyaralójába. Az a cél, hogy Mubarak hagyja el az
elnöki palotát, de ne kelljen lemondania hivataláról. A lap szerint ezek az
elképzelések Szuleimán és az egyiptomi katonai vezetés azon terveinek részét
képezik, hogy Mubarak befolyását korlátozzák, s egyidejűleg megkezdjék egy
átmeneti kormány létrehozását az ellenzék bevonásával. Az ellenzék azonban csak
azzal a feltétellel hajlandó tárgyalni Szuleimánnal, ha Mubarak végleg távozik
a hatalomból.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.