Nagyvilág

Iszlám Testvériség: Egyiptomban nem iszlám forradalom zajlik

A Muszlim Testvériség nevű szervezet szóvivője szombaton azt mondta, hogy távol maradnak a zavargásoktól, hogy elkerüljék az iszlám forradalomnak látszatát.

“Ez az egyiptomi nép felkelése”- mondta Rasa dal-Bajumi szóvivő. “Mi békét akarunk és nem erőszakot. A vallásunk nem ördögi, mások hitét is tiszteletben tartjuk” – tette hozzá.

A szóvivő szerint a Nyugat tart a testvériségtől és nem is hallgat rá. John McCain konzervatív amerikai szenátor azt nyilatkozta az ügyben, hogy “hiba lenne az átmeneti kormányban helyet adni nekik, hiszen szélsőséges csoportról van szó, amelynek legfőbb célja az iszlám törvénykezés, a saría bevezetése.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik