Külföld

Több ezren vonulnak az elnöki palota felé

admin
admin

2011. 02. 04. 12:24

Több ezer tüntető vonul a kairói elnöki palota felé a "távozás napján". Mubaraknak "elege van" a kormányzásból, a tüntetők azonnali lemondást követelnek. Az Egyesült Államok közben tárgyalásokat folytat egyiptomi vezetőkkel a hatalomváltás módjáról.

Több ezer tüntető vonul a Tahrír téren az elnöki palota felé a “távozás napján” – írja a BBC. A hadsereg hatalmas számban jelent meg. A tüntető tömeg arról beszél, hogy pénteken az “utolsó szöget is beütik” a rezsim koporsójába. Mubarak úgy fogalmazott, hogy “elege van” a hatalomból, de ellenáll a lemondását követelők nyomásának, mert távozása káoszba taszítaná Egyiptomot. Az ABC-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy lemondása esetén a hatalmi űrt az ország muszlim ellenzéke, a Muszlim Testvériség töltené be.

Az újságírók munkája szinte ellehetetlenült a Tahrír téren, a Mubarak-párti csoportok (sokak szerint civil ruhás rendőrök) ugyanis erőszakkal elveszik a kamerát és a fényképezőgépet a média képviselőitől. Legutóbb a STV svéd közszolgálati televízió munkatársa Bert Sundström sérült meg, amikor egyelőre ismeretlen körülmények között megkéselték. Jelenleg kórházban ápolják, állapota súlyos. Sundströmnek élőben kellett volna jelentkeznie a Tahrír térről, ám telefonját egy arabul beszélő férfi vette fel. Azt kiabálta, hogy az egyiptomi kormány letartóztatta az újságírót. Vasárnap az STV másik két újságíróját vették őrizetbe, majd gyorsan el is engedték őket. pp

Multisource political news, world news, and entertainment news analysis by Newsy.com

Számos külföldi újságírót tartóztatott fel vagy vett őrizetbe a rendőrség és a hadsereg szerda óta. Másokat civil ruhás emberek, feltehetően a Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt támogató tüntetők vertek meg vagy fenyegettek meg. Célponttá váltak – igaz kevésbé – a Tahrír téren is, ahol a Mubarak támogatói által körülzárt kormányellenes tüntetők egyre idegesebbek.

A Bizottság az Újságírók Védelméért nevű, New York-i székhelyű nemzetközi szervezet közölte, hogy az utóbbi 24 óra leforgása alatt 24 újságírót vettek őrizetbe, 21-et támadtak meg, öt esetben pedig az újságírók felszerelését vitték el. Külföldi és egyiptomi újságírókat egyaránt értek atrocitások.

KÉPGALÉRIA!

KÉPGALÉRIA!

A Fox News amerikai tévétársaság tudósítóját és operatőrét a Tahrír tér közelében verték össze. A BBC brit közszolgálati televízió felszerelését a kairói Hilton hotelből rabolták el, míg az AP amerikai hírügynökség egyik irodájából botokkal felszerelt randalírozók elvitték a műholdas felszerelést.

Brian Hartman, az ABC News amerikai televízió tudósítója és csapata a kairói repülőtérről a városba tartott, amikor fegyveresek megállították, és azzal fenyegetőztek, hogy levágják a fejüket. Az amerikaiak csak annak köszönhetik életüket, hogy libanoni operatőrük odahívott egy helyi vént, akivel elsimította az ügyet.

Tárgyalások az átmenetről

Az Egyesült Államok tárgyalásokat folytat egyiptomi tisztségviselőkkel különböző lehetőségekről, amelyek előmozdítják a hatalomváltás békés átmeneti folyamatát az észak-afrikai országban – közölte Tommy Vietor, az amerikai nemzetbiztonsági tanács szóvivője.

A The New York Times című napilap előzőleg arról számolt be, hogy az Obama-kormányzat egyiptomi illetékesekkel tárgyal egy olyan javaslatról, amelynek értelmében Hoszni Mubarak egyiptomi elnök azonnali hatállyal lemond, és átadja a hatalmat egy Omar Szulejmán alelnök vezetésével megalakuló átmeneti kormánynak.

KÉPGALÉRIA!

KÉPGALÉRIA!

Vietor hangsúlyozta, hogy több lehetőséget megvitattak az egyiptomiakkal, de a döntéseket az egyiptomi népnek kell meghoznia. Hozzátette, hogy Barack Obama elnök már elmondta, “eljött az ideje a békés, rendezett és jelentőségteljes átmenetnek, hiteles tárgyalások révén”.

Harcra szólított fel a Dzsihád

Nyilvánvaló utalással Hoszni Mubarak elnökre, a “fáraó és romlott pártja elleni” küzdelemre szólította fel híveit az Egyiptomi Iszlám Dzsihád egyik alapítója. A távollétében halálra ítélt Szárvat Szaláh Sehata egy iszlamista honlapon közzétett, angolra csütörtökön lefordított felhívásában üdvözölte a “tiszteletre méltó egyiptomi nép lelkes és bátor kiállását a zsarnokság ellen”.
Felszólította az egyiptomiakat, hogy folytassák küzdelmüket, ne elégedjenek meg minisztériumi reformokkal, árcsökkentésekkel, béremelésekkel vagy más megoldásokkal, amelyeket “a kutyaszorítóba került diktatórikus rendszer” ajánl. Az egyiptomi hadsereget és a biztonsági erők “tisztességes” tagjait arra kérte, hogy támogassák a népet, teljesítsék elvárásaikat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.