Külföld

Külföldiekre támadnak Kairóban

admin
admin

2011. 02. 02. 20:32

Házakat bontanak le, kirakatokat zúznak és fémcsövekkel dobálóznak a feldühödött fiatalok. Ha nyugati újságírót látnak, megtámadják és üldözőbe veszik, a külfödi turistáknak pedig nem javasolt az utcára lépni. Mubarak hívei és az elnök távozását követelő tüntetők közötti véres összecsapások sötétedés után is folytatódtak. Helyszíni beszámoló az fn.hu-n az egyiptomi zavargások kilencedik napjáról.

Egy japán fotóslány rohant be ide a szállodába menedéket keresni, mert amikor Mubarak hívei meglátták nála a fényképezőgépet, üldözőbe vették, a BBC és a CNN munkatársait pedig a szemem láttára verték meg – számolt be lapunknak Belényi Dániel újságíró, aki Kairó egyik belvárosi hosztelében lakik és az utcákat járva követi az eseményeket. Este nyolc után egy fokkal csendesebb a helyzet, de még mindig iszonyatos a tömeg az utcán. A fiatalok törnek-zúznak, házakat bontanak le, felmásznak a felállványozott épületekre és 5-6 méteres vascsöveket hajítanak le.

A hotelből szinte lehetetlen belvárosi internetes helyre eljutni, mindenhol Molotov-koktélokat dobálnak – számolt be Belényi Dániel. Mubarak hívei tudják, hogy a nyugati sajtó negatív hangnemben ír az elnökről, ezért több külföldi újságírót megvertek, sokaktól evették a kamerát vagy a fényképezőgépet. A hadsereg alapvetően nem avatkozik be, a fiataloknak nincs is bajuk a katonákkal, ők inkább a rendőröket gyűlölik, akikből egyet sem látni az utcákon – tette hozzá.

A két tábor verekedésében több százan megsebesültek. A hadsereg felhívta a tüntetőket az utcai megmozdulások beszüntetésére, de ők péntekre újabb nagy demonstrációt terveznek. Fontos fejlemény, hogy Kairó elutasítja az “azonnali átmenetet” célzó nyugati felhívásokat, az ellenzék egy része kész tárgyalni a hatalommal.
Mohamed Omárnak, az Európai Sajtófotó Ügynökség, az EPA sebesült, vérző fejű fotóriporterének segítenek katonák egy páncélozott szállítójármű tetején

Mohamed Omárnak, az Európai Sajtófotó Ügynökség, az EPA sebesült, vérző fejű fotóriporterének segítenek katonák egy páncélozott szállítójármű tetején (Képgaléria!)

“Nem megyünk el innen, ő megy el!” – skandálták a tiltakozók még a hadseregnek a tüntetések befejezésére felszólító közleménye előtt. A tömeg láthatóan nem elégedett meg Mubarak keddi bejelentésével, hogy nem indul a szeptemberi elnökválasztáson, de hivatali idejét addig kitölti, s “egyiptomi földön fog meghalni”. Hírügynökségi beszámolók szeirnt a rendőrség mintegy húsz Mubarak-hívet választott le körülbelül ezer, demokráciát követelő tüntetőről. Az államfő mintegy félezer, más forrás szerint több ezer támogatója is felvonult.

Mohamed el-Baradei ellenzéki vezető az al-Dzsazíra televízióban azt kérte a katonáktól, hogy “védjék meg az egyiptomi életeket”. El-Baradei a BBC brit tévének pedig úgy nyilatkozott, attól tart, hogy az események vérontásba torkollnak.

A hadsereg hazatérésre, a tüntetések abbahagyására felszólító közleménye dacára az egyiptomi kormányellenes tiltakozó mozgalom vezetői szerdán megismételték, hogy péntekre nagyszabású demonstrációt terveznek. “Tüntetni fogunk pénteken és több mint egymillió embert várunk az utcákra Egyiptom-szerte, hogy követeljük a rezsim bukását” – jelentette ki Imán Haszan, a Baradeit támogató kampány aktivistája. “Az utcára vonulunk ma és holnap is, de a péntek lesz a legnagyobb mozgósítás napja” – mondta egy aktivista.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.