Külföld

Cigány lesz a roma Romániában

admin
admin

2011. 02. 02. 15:18

A román szenátus illetékes szakbizottsága megszavazta azt a javaslatot, hogy a romániai roma kisebbség tagjait ezentúl nem romáknak, hanem cigányoknak nevezzék a hivatalos állami dokumentumokban. Az indoklás szerint a román népet gyakran összetévesztik a romákkal.

A módosító indítványt, amelyet a két fő ellenzéki párt, a szociáldemokraták és a liberálisok szenátorai is támogattak a szakbizottsági szavazáson, a román kormány fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) egyik képviselője nyújtotta be. Silviu Prigoana azzal érvel, hogy az Európai Unió több tagállamában is a cigány megnevezést használják. Szerinte Románia számára hátrányt jelent külföldi megítélése szempontjából, hogy nyugaton a roma megnevezés miatt a román népet rendszerint összetévesztik a romákkal.
A képviselő javaslatát a Román Tudományos Akadémia is támogatja. Az akadémia megvizsgálta a több európai országban használatos terminust, és arra a következtetésre jutott, hogy az EU-tagállamok többségében a cigány szó elfogadottnak számít. A romák érdekeit védő civil szervezetek azonban határozottan tiltakoznak a névváltoztatás ellen, és hangsúlyozzák, hogy a nemzetközi normák szerint minden kisebbségnek joga van megválasztani saját megnevezését.

A roma civilszervezetek mellett román állami intézmények sem tartják elfogadhatónak a névváltoztatást. Az országos diszkriminációellenes tanács szerint a változtatás indokolatlan. A román külügyminisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európa Tanács ajánlásként a roma megnevezés használatára tett javaslatot. A kulturális minisztérium szerint sem lenne elfogadható a változtatás, mert a cigány szó Romániában a középkorban rabszolgát jelentett, és nem a személy etnikai hovatartozását jelölte.

Traian Basescu román államfő kezdetben jó ötletnek találta a módosító indítványt, utólag azonban egy külföldi lapinterjúban úgy nyilatkozott, hogy nem írja alá a jogszabályt, ha az valóban módosítja a romák hivatalos megnevezését. A szenátus elsőként dönt majd ebben a kérdésben, ügydöntő jogkörrel a román képviselőház rendelkezik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.