Nagyvilág

Feloszlatták az ír parlamentet

Brian Cowen ír kormányfő kedden feloszlatta az ír parlamentet, és búcsúbeszédében sajnálatának adott hangot, amiért az ország a csőd szélére került.

A kormányfő bejelentette azt is, hogy az új parlament március 9-én ül majd össze, a választás napját kormányforrások február 25-re adták meg. Cowent még a nap folyamán fogadja Mary McAleese elnök asszony, az időpontot hagyományosan az államfő jelöli ki.

Cowen a múlt hónapban veszítette el parlamenti többségét, miután kormányának szembesülnie kellett azzal, hogy a gazdasági és pénzügyi válság következtében az ír bankok a csőd szélére kerültek. Megmentésük az ország bruttó hazai termékének (GDP) a harmadába került, amit egy megszorító csomaggal kellett kompenzálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik