Nagyvilág

Elemzők szerint áruló Obama

Ha Egyiptomban megdől Hoszni Mubarak elnök hatalma, akkor Izrael elveszíti kevés barátai szomszédjának egyikét, és ezért nagy részben Barack Obama amerikai elnök hibáztatható lesz - írták izraeli szakértők.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt kérte kormányának tagjaitól, ne kommentálják a kairói politikai válságot, mert esetleg tovább élezik az amúgy is robbanással fenyegető helyzetet. Ennek ellenére Simon Peres államelnök hétfőn azt nyilatkozta: “Mindig is tiszteltük és továbbra is tiszteljük Mubarak elnököt. Nem mondom, hogy minden helyes volt, amit tett, de egy dologért mindannyian hálásak vagyunk neki: fenntartotta a békét a Közel-Keleten”.

Az izraeli újságok pedig bírálták az Egyesült Államokat, ugyanis szerintük európai partnereivel együtt “készségesen hagynak cserben egy megbízható szövetségest, csak hogy megfeleljenek a politikai korrektség divatos ideológiájának”.

A Maariv című napilap publicistája, Aviád Pohorilesz “Hátba lövés Uncle Samtől” címmel közölt egy cikket, amelyben azzal vádolta Obamát és Hillary Clinton amerikai külügyminisztert, hogy naiv, önelégült és szűklátókörű diplomáciát folytatnak az ügyben, tekintet nélkül a kockázatokra. “Vajon ki tanácsolja nekik, hogy buzdítsák az Egyiptom utcáin tomboló csőcseléket, amely egy olyan ember fejét követeljék, aki öt perccel ezelőtt még az elnök (Obama) bátor szövetségese volt, a józan ész talán egyetlen szószólója a Közel-Keleten? – tette fel a kérdést Pohorilesz. “Az amerikai elnökök generációkon át jellemző politikailag korrekt diplomáciája fájdalmasan naiv” – ítélte meg, miután Obama vasárnap a demokráciába való “nyugodt átmenetre” ösztönözte Egyiptomot. Tehát nem szólította fel Mubarakot a lemondásra, de érzékeltette, hogy napjai valószínűleg meg vannak számlálva.

“Komoly következményei lehetnek annak, ha Jordánia és Szaúd-Arábia azt látja, hogy a nyugati hatalmak sorra cserben hagyják Mubarakot. A kérdés az, hogy megbízhatónak tartjuk-e Obamát vagy sem. Jelenleg úgy
néz ki, hogy nem az. És ez a kérdés nem csak Izraelben, hanem az egész
régióban visszhangzik” – idézett szó szerint egy tisztségviselőt a Haaretz című napilap.

Az újság arról is írt, hogy Obama elárulta”a mérsékelt egyiptomi elnököt, aki hűséges volt az Egyesült Államokhoz, őrizte a stabilitást és a feleket visszafogottságra intette. Ázsia, Afrika és Dél-Amerika-szerte azt figyelik a vezetők, hogy mi zajlik Washington és Kairó között. Mindenki felfogja az üzenetet: Amerika szava semmit sem ér” – vonta le a következtetést Ari Savit, a cikk szerzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik