Nagyvilág

Vízbe fulladt egy magyar Ecuadorban

Ecuador partjainál az óceánba fulladt egy magyar férfi, akinek a vízen úszó holttestére a helyi lakosok találtak rá - adta hírül hétfőn az El Diario című ecuadori napilap internetes változata.

M. Roland még pénteken a késői órákban tűnt el a Santa Marianita nevű halászfalu partjainál. A vele együtt fürdőző barátnője, M. Szilvia az El Mercurio című lap értesülése szerint azt mondta, hogy barátját egy erős hullám ragadta magával. A tűzoltóság nagy erővel keresni kezdte a 35 éves férfit, bár a dagály és a sok cápa nehezítette a munkát. M. Roland vízen úszó holttestére végül hétfőn bukkant rá néhány helybeli, akik szintén részt vettek felkutatásában.

A halál pontos okát igazságügyi orvosszakértői boncolás után állapítják meg. Az egyik szemtanú elmondta: ő még a tragédia bekövetkezte előtt kísérletet tett M. Roland kimentésére. “Épp megérkeztem Mantából, és amikor szálltam ki a kocsiból, azt láttam, hogy egy nő (M. Szilvia) integet egy, a vízben lévő férfinak (M. Rolandnak), aki szintén jelzett a karjával” – mesélte Rubén Intriago, aki szerint a magyar férfi segítséget kért, de barátnője azt hitte, hogy csak viccel. A szemtanú hozzátette, hogy ő a magyar férfi után úszott, de mire a közelébe ért, már nem volt a víz felszínén.

Házi Judit, az Ecuadorban is illetékes Buenos Aires-i magyar konzul az MTI-nek megerősítette a haláleset tényét, de a személyes adatok védelme miatt nem szolgált további információval.

Santa Marianita alig félórányi autóútra található az Ecuador nyugati részén fekvő Mantától, az ország ötödik legnépesebb városától. A halászfalu négy kilométer hosszan elnyúló vadregényes partszakaszán nincsenek életmentők, és csak az idén már hárman vesztek itt az óceánba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik