Nagyvilág

Haitira utazott az amerikai külügyminiszter

Hillary Clinton segítene kiutat találni az elnökválasztási bizonytalanság okozta zavarokból.

Az USA diplomáciájának vezetője közölte a vele utazó tudósítókkal hogy Washington egyértelműen az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) által kidogozott ajánlásokat támogatja.

Az elnökválasztás tavaly novemberi első fordulójának végleges eredményét még mindig nem lehetett kihirdetni a szavazáskor elkövetett szabálytalanságok miatt. Az AÁSZ ezekre hivatkozva azt javasolta, hogy lépjen vissza a jelöltségtől Jude Celestin, és a március 20-ra kitűzött második fordulóban Michel Martelly mérkőzzék meg Mirlande Manigattal.

Celestin az AÁSZ ajánlása és saját hívei nyomása ellenére hivatalosan még nem lépett vissza. Clinton tárgyalni készül vele, és a két másik elnökjelölttel is.

Egy másik rendezendő kérdés, hogy a jelenlegi elnök, René Préval a hivatali idejének február 7-i lejárta után maradjon-e a helyén ügyvivőként az új elnök megválasztásáig és beiktatásáig, vagy alakuljon ideiglenes kormány az átmeneti időre.

A politikai bizonytalanság nehezíti az újjáépítést Haitin a tavalyi pusztító földrengés után, és kockázatossá teszi az adományok küldését is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik