Nagyvilág

Tunéziában is könnygázzal oszlattak

Legalább öt ember megsebesült rohamrendőrök és tüntetők összetűzésében pénteken Tunisz belvárosában - közölte egy orvos a helyszínen a francia hírügynökséggel.

Az utóbbi két napban ez volt az első összecsapás a rendfenntartók és a Mohamed Gannúsi miniszterelnök távozását követelő tüntetők között.

A tüntetők a miniszterelnöki hivatalnál kövekkel dobálták meg a rendfenntartókat, akik visszahajították a köveket, majd sok könnygázgránátot lőttek ki a tömeg feloszlatására. Az orvos legalább öt sérültet látott, közülük többen véreztek.

A tuniszi rendőrség egyúttal feloszlatta azokat a tüntetőket is, akik pénteken immár ötödik napja ülősztrájkot folytattak, táboroztak a miniszterelnöki hivatal előtt az ideiglenes kormány távozását követelve.

Tunéziában csütörtökön átalakították az ideiglenes kormányt, amelyből távoztak a hatalomból elűzött Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjának tagjai. Az átmeneti kabinet feje, Mohamed Gannúsi – Ben Ali utolsó miniszterelnöke – azonban megőrizte tisztségét.

Tunisz belvárosában pénteken mintegy kétszáz iszlamista felvonuláson követelt vallásszabadságot és a drákói szigorú terrorizmusellenes törvény eltörlését. Ez volt az első jelentős iszlamista tiltakozás azóta, hogy Ben Ali – a szegénység, az elnyomás és a korrupció elleni egyhónapos tüntetéssorozat hatására – január 14-én külföldre menekült.

A szinte kizárólag muszlim hitűek lakta Tunézia Ben Ali uralma alatt szigorúan világi állam volt, amelyben az iszlamistákat gyakran bebörtönözték vagy külföldi száműzetésbe kényszerítették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik