Külföld

Jordániában is tüntetnek

admin
admin

2011. 01. 28. 17:36

Ammánban és Jordánia több más városában is tüntetések kezdődtek a pénteki ima után azzal a követeléssel, hogy a király váltsa le a kormányfőt.

A tüntetések békésen zajlanak Irbid, Zarka, Adzslún, Mafrak, Karak, Diban, Maán és Akaba városokban, immár a harmadik hétvégén. A szervezők között szakszervezetek, ellenzéki iszlamista pártok és társadalmi mozgalmak vannak, amelyek szerint a kormányzat kudarcot vallott a nép igényeinek kielégítésében. A fő mozgató erő a Muzulmán Testvériség, illetve annak politikai szárnya, az Iszlám Akciófront. „A Korán az alkotmányunk, a dzsihád az utunk” – kiabálták egyesek.

Nem csak azt követelik II. Abdalláh királytól, hogy mondassa le Szamír ar-Rifai miniszterelnököt, hanem olyan hangok is vannak, amelyek szerint fel kell oszlatni a parlamentet, és új választásokat kell kiírni.

„Reprezentatív kormányt akarunk, amely megérti a helyzetünket, és biztonságérzetet ad. Nem akarjuk a gazdagokból és üzletemberekből álló arisztokrácia kormányát” – jelentette ki a tüntetők egyik vezetője.

A megmozdulásokban Ammánban mintegy 3,5 ezren, máshol 1-2 ezren vettek részt. A rendőrség nem akadályozta a felvonulókat, sőt – barátságos arcot mutatva – a fővárosban vizet és gyümölcslevet is osztogatott közöttük.

Jordánia gazdasága szorult helyzetbe került: a költségvetési hiány 2 milliárd dollár, az infláció egy hónap alatt 1,5 százalékról 6,1 százalékra ugrott fel, a munkanélküliség aránya a különféle becslések szerint 12 és 25 százalék között mozog.

A kormány két hete 550 millió dolláros ártámogató programot jelentett be az üzemanyagokra, és az alapvető élelmiszerekre. Reformokra szólított fel csütörtökön az uralkodó is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.