Nagyvilág

Hárman haltak meg az egyiptomi tüntetéseken

Könnygázt, gumilövedékeket, illetve gumibotot vetett be az egyiptomi rendőrség szerdára virradó éjjel Kairó központjában a Hoszni Mubarak elnök távozását követelő, több tízezres tüntető tömeg ellen. A zavargások folyamán egy rendőr és két tüntető vesztette életét.

A legutóbbi jelentések szerint a tüntetések eddig három halálos áldozatot követeltek. Kairóban egy rendőr, Szuezben pedig két tüntető vesztette életét. Szemtanúkra hivatkozó hírügynökségi jelentések szerint a rendőrök igyekeztek kiszorítani a tüntetőket a főváros központi teréről, és a környező mellékutcákba hajtották őket. Az egész teret közben a bevetett könnygáz keltette felhő árasztotta el. A hatóságok több tüntetőt letartóztattak, ezek száma azonban egyelőre nem ismeretes.

Mintegy húszezer kormányellenes tüntető vonult fel kedden délután Kairóban, hogy a tunéziai eseményeken felbuzdulva az országot csaknem három évtizede vezető Hoszni Mubarak elnök távozását követelje. Évek óta ez volt a legnagyobb szabású tüntetés az arab világ vezető hatalmának számító észak-afrikai országban. Kormányellenes megmozdulások voltak Kairó más kerületeiben, valamint az északi országrészben fekvő Alexandriában, a déli Asszuánban, a Nílus deltavidékén fekvő Aszjútban, a Szuezi-csatorna melletti Iszmáilíjában, s a Sínai-félszigeten is.

A korábbi elnök bukását eredményező tunéziai tüntetésekhez hasonlóan az egyiptomi megmozdulások is internetes közösségi oldalakon, a Facebookon és a Twitteren szerveződtek; 90 ezren jelezték előre részvételüket. A mikroblog-szolgáltatásokat nyújtó twitter.com oldalt a hatóságok kedd óta blokkolják, az elérhetetlenné vált az egész országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik