Nagyvilág

Célt tévesztett a moszkvai merénylő?

A 35 áldozattal és legalább 128 sebesülttel járó moszkvai merénylet másnapján felmerült, hogy az öngyilkos robbantó valódi célja nem az érkező utasokat váró terem, hanem a gépekhez közelebbi, belső terület lett volna.

A domogyedovói repülőtéren elkövetett öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma az orosz egészségügyi minisztérium késő éjszaka közreadott adatai szerint 35. További 128 személy sérült meg, kórházba 86 került, közülük 41 állapota súlyos, illetve életveszélyes.

A robbantás bizonyára válságot okoz majd a repülégépiparban, kevesebb utasra számíthatunk majd az elkövetkezendő pár hónapban, de azt hiszem, az oroszokra jellemző egyfajta kemény karakter, amely abból is látszik, hogy mára szinte teljesen visszaállt a rend a Domogyegdovó repülőtéren – nyilatkozta Leonid Koshelev, a Nemzeti Repülés Szövetség elnöke a Russia Today számára.

Közben felvetődött, hogy a merénylő célja nem is az utasváróban történő robbantás volt. Peter Power, a Visor Consultants krízismenedzser szakértője szerint elképzelhető, hogy az illető éppen útban volt valódi célpontja felé, amikor távirányítással idő előtt működésbe hozták a testére erősített szerkezetet. A találgatásokra az ad okot, hogy a bomba szabad téren, közelebb a repülőgépek leszállási teréhez, sokkal nagyobb károkat okozhatott volna. Az öngyilkos merénylő célja pedig kétségtelenül az volt, hogy minél több legyen az áldozat.

Az áldozatokkal kapcsolatokban Tatyjana Golikova egészségügyi miniszter újságíróknak elmondta: a sérülések között különösen sok a csonttörés, a légnyomás okozta károsodás és a füstmérgezés.

A halálos áldozatok között orosz hivatalos források szerint van két brit állampolgár, de a brit illetékesek még nem erősítették meg a hírt. A kórházakban ápoltak között hivatalos adatok szerint öt európai, köztük egy-egy francia és olasz, továbbá három tádzsikisztáni és egy moldovai állampolgár van. A rendkívüli helyzetek minisztériuma 170 sérültről tud, és közleménye szerint 76 személy került kórházba.

Nem hivatalos közlés szerint a mintegy 5-7 kilogramm trotilnak megfelelő robbanóerejű pokolgépet szögekkel és fémdarabkákkal töltötték meg, hogy a robbanás minél több sérülést okozzon.
Első feltételezések szerint kaukázusiak követték el a robbantást. A gyanú kézenfekvő, mert a legtöbb oroszországi merényletet valóban kaukázusiak hajtották végre az utóbbi időben, de egyelőre semmilyen adat nem erősíti meg a feltételezést.

A merényletet követően minden orosz repülőtéren totális ellenőrzést rendeltek el. Ez egyebek között azt is jelenti, hogy a bejáratoknál, ahol detektoros kapuk eddig is álltak, de többnyire nem használták, most minden egyes utasnak át kell mennie a kapun és be kell mutatnia, szükség esetén ki kell nyitnia poggyászát.

Ennek következtében Domogyedovón hosszú sorok alakultak ki a bejáratoknál, és tülekedés kezdődött – a bejáratnál zajló ellenőrzéssel ezért hamar felhagytak. Domogyedovo – ami Moszkva és egyben Oroszország legnagyobb repülőtere – hétfő este már teljes kapacitással működött. A gépek menetrendszerűen szálltak fel és érkeztek Közvetlenül a moszkvai idő szerint 16.32-kor történt merénylet után néhány gépet a másik két nagy moszkvai repülőtérre irányítottak át, de nem egész fél óra múlva Domogyedovo már fogadott és indított gépeket, lévén több le- és felszálló pályájával bír. Egyedül a német Lufthansa egyik gépe nem kívánt leszállni a repülőtéren.

Az esti órákban csak a nemzetközi érkezési terminál csarnoka volt lezárva, ahol az érkező utasokat várják máskor, s ahol a robbanás történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik