Nagyvilág

Duplázhat a portugál elnök

A szavazatok mintegy 56 százalékával a hivatalban lévő államfő, Anibal Cavaco Silva nyerte a Portugáliában vasárnap tartott elnökválasztást az éjfél előtt nyilvánosságra hozott adatok szerint.

Az ibériai ország vezető televíziós állomásainak a szavazóhelyiségeket elhagyók megkérdezésén alapuló felmérései alapján az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot képviselő Cavaco Silva elsöprő győzelmet aratott. A korábbi miniszterelnök – aki kitöltötte első ötéves államfői mandátumát – 51,4 és 58 százalék közötti vokshoz jutott, miközben legfőbb riválisa, a kormányzó szocialisták jelöltje, Manuel Alegre a szavazatok mindössze körülbelül 19 százalékát szerezte meg. Az éjfél előtt nyilvánosságra hozott, a szavazatok mintegy 80 százalékának összeszámlálásán alapuló adatok szerint a 2006 márciusa óta hivatalban lévő, 71 éves államfő a voksok mintegy 56 százalékát kapta.

Elemzők szerint Cavaco Silva győzelme megerősíti a szigorú takarékossági intézkedések hitelességét. Ezek célja, hogy az ország úrrá legyen a gazdaságot sújtó válságon, és elkerülje az Európai Unió, valamint a Nemzetközi Valutaalap mentőcsomagját.

A választási kampány középpontjában a 10 millió lakost számláló, Nyugat-Európa egyik legszegényebb országaként számon tartott Portugália gazdasági és pénzügyi válságával összefüggő kérdések álltak. A jobboldali szociáldemokratákat képviselő államfő szokatlan élességgel bírálta a szocialista miniszterelnök, José Sócrates kormányának politikáját.

Megfigyelők mindennek kapcsán úgy értékelték, hogy a szavazás kimenetele komoly figyelmeztetés a súlyos eladósodási gondokkal küszködő szocialista kisebbségi kormány számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik