Külföld

Csökken Berlusconi népszerűsége

admin
admin

2011. 01. 24. 06:31

Rohamosan csökken ugyan az állítólagos szexbotrányba keveredett Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök népszerűsége, pártjáé ugyanakkor növekszik.

Ez tűnt ki egy Rómában vasárnap késő este nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból, és elemzők szerint az adatok arra utalnak: a 74 éves miniszterelnök a tekintélyvesztés ellenére megnyerné az esetleges előre hozott választásokat, pártja, a jobbközép Szabadság Népe Párt ugyanis mindenképp “befutó” lenne.

A felmérést a Corriere della Sera című napilap közölte, és eszerint a megkérdezettek több mint 50 százaléka azt hangoztatta, hogy Berlusconinak le kellene mondania. Pártjának támogatottsága ugyanakkor növekedett.

A közvélemény-kutatás azt követően látott napvilágot, hogy olasz ügyészek azzal vádolták a miniszterelnököt: jelentős számú fiatal prostituálttal volt viszonya. A nyomozást folytató ügyészek most is vizsgálják, hogy Berlusconinak volt-e kapcsolata egy Ruby becenévre hallgató, 17 esztendős táncosnővel.

Berlusconi tagadta, hogy bármi jogtalanságot követett volna el, és azt hangoztatta, hogy a szerinte a politika által irányított ügyészek törvénytelenül jártak el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.