Nagyvilág

Összeszedi magát Görögország

Görögország elkerüli adósságának újrastrukturálását - közölte a görög pénzügyminiszter, Jeórjiosz Papakonsztantinu.

“Ennek érdekében a kormány 5 és 6 százalék közötti GDP-hez viszonyított elsődleges költségvetési többletet kíván termelni az elkövetkező jó-néhány évben, és eközben olyan reformokat hajt végre, amelyek évi 2 százaléknál magasabb gazdasági növekedést eredményeznek” – tette hozzá.

“Görögország adósságfinanszírozási nehézségeit nagyban enyhítheti az IMF és az EU közös mentőcsomagjának meghosszabbítása, valamint az adósság költségeinek a közeljövőben várható európai döntések miatti csökkenése” – fogalmazott.

A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és az Európai Központi Bank tavaly májusban hagyott jóvá egy közös, 110 milliárd eurós hitelkeretet a pénzügyi összeomlás szélére került Görögország számára, egyebek mellett megszorítások és adóemelések fejében. Görögország eddig 31,5 milliárd eurót vett igénybe nemzetközi hitelezőitől, ebből 10,5 milliárdot adott az IMF.

Az előző évben a görög kormánynak sikerült államháztartási hiányát a 2009. évi, rekordnak számító 15,4 százalékról 9,6 százalékra mérsékelnie, és lépéseket tett a társadalombiztosítási rendszer reformjára, a munkaerőpiac és a szolgáltatási szektor liberalizálására és a veszteséges állami tulajdonú vállalatok átalakítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik