Nagyvilág

Véres összecsapás az albán fővárosban

Erőszakba torkollott a kormányellenes tüntetés Albánia fővárosában, Tiranában.

A rohamrendőrök és a demonstrálók összecsapásában legalább három ember vesztette életét. A tüntetők jelentős része elhagyta a helyszínt azt követően, hogy Bamir Topi államfő és Edi Rama, az ellenzéki szocialista párt vezetője nyugalomra és felelősségteljes viselkedésre szólított fel mindenkit.

Mintegy húszezren gyűltek össze a kormány székházánál és követelték az előre hozott választások kiírását annak nyomán, hogy a korrupció gyanújába keveredett Ilir Meta miniszterelnök-helyettes lemondott. Az épületet védő rohamrendőrök könnygázt vetettek be, gumilövedékekkel és vízágyúkkal válaszoltak, miután a tüntetők különféle tárgyakkal, köztük utcakövekkel támadtak rájuk.

Állami egészségügyi tisztviselők megerősítették, hogy három ember vesztette életét, 39-en – 22 polgári személy és 17 rendőr, illetve nemzeti gárdista – pedig megsebesültek.

A konzervatív kormány és a szocialisták vezette ellenzék között feszült a viszony, amin még tovább rontott a múlt héten kipattant korrupciós botrány. Az ellenzéki pártok előre hozott választásokat követeltek Sali Berisha kormányfő helyettesének, Ilir Metának a lemondása után.

A szocialisták azzal vádolják a Berisha vezette Albán Demokrata Pártot, hogy csalással győzött a 2009 júniusában tartott parlamenti választásokon, ezért soha nem ismerték el eredményét.

A NATO új tagállamaként és az európai uniós csatlakozás reményében Albánia igyekszik bebizonyítani, hogy javította demokratikus intézményeit és választási szabályait.

AJÁNLOTT LINKEK:

Három halottja van már a tiranai zavargásoknak (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik