Nagyvilág

Schmitt: nem akarunk revíziót

A magyar köztársasági elnök első hivatalos szlovákiai látogatása során csütörtökön délután Pozsonyban találkozik a félmilliós magyar kisebbség képviselőivel is. Egy szlovák lapnak adott interjújában Schmitt Pál a magyar állampolgárság felvételére szeretné biztatni a szlovákiai magyarokat.

Schmitt Pál a Pravda című független pozsonyi napilapban csütörtökön megjelent interjújában elmondta: szeretné arra biztatni őket, hogy kapcsolatukat az anyaországgal – amennyiben ez nem ellenkezik országuk előírásaival – erősítsék meg a magyar állampolgárság felvételével is.

“Az önök országa (Szlovákia) az egyetlen, amely nem fogadja pozitívan egy másik ország állampolgárságának a felvételét. Ilyen szempontból – ha az ottani (szlovákiai) magyarok egy kicsit félnek – megértem őket” – jelentette ki a magyar államfő az interjúban. Hozzátette: “Senki sem szeretné elveszíteni állampolgárságát, esetleg szociális biztonságát, nyugdíjjogosultságát. Ezek az emberek ott (Szlovákiában) születtek, ott élnek. Az a veszély, amely fenyegeti őket, hogy a magyar állampolgárság kérésével elveszítik eredeti állampolgárságukat, precedens nélküli Európában. Ha félnek ettől, azt megértem.”

Schmitt szerint a magyar-szlovák kapcsolatok “most minden szinten új dinamizmust szereztek, amit látogatásom is jelképez”. Az államfő ugyanakkor természetesnek tartja, hogy a szomszédok között néha viták vannak. Úgy véli: ez politika, az egyszerű emberek között viszont nem lát konfliktusokat.

A köztársasági elnök megjegyezte: Pozsonyban nem a pártok, hanem a szlovákiai magyar civil szervezetek képviselőivel találkozik, s folytat eszmecserét a Magyarok XXI beszélgetés-sorozat keretében arról, mi vár a magyarokra a XXI. században.
“Azt szeretném tőlük hallani, hogy élnek Szlovákiában mint szlovák állampolgárok és hogyan képzelik el magyarságuk megtartását” – fejtette ki Schmitt.

A kettős állampolgárságot firtató kérdésre továbbá elmondta: bízik abban, hogy Pozsony enyhíti a határon túli magyarok könnyített honosítására való reakcióként tavaly szigorított szlovák állampolgársági törvényt. Schmitt szerint a magyar állampolgárság felvétele nem jelent mást, mint “jogi megerősítését az eddig is létező lelki kapcsolatnak”.

Ugyanakkor határozottan tagadta, hogy a magyar félnek esetleg területi követelései lennének, ahogy ettől a szlovákok tartanak. “Ez az eszünkbe sem jut. Ezt minden elődöm, s az összes eddigi miniszterelnök is többször világosan leszögezték” – fogalmazott a magyar államfő.

Schmitt kifejezte meggyőződését, hogy a Budapestet az utóbbi időben különösen a médiatörvény ügyében ért nemzetközi bírálatok nem fogják beárnyékolni a magyar EU-elnökséget. Úgy vélte, a médiatörvénnyel sincs probléma, ezért is írta alá.

“Nálunk százszázalékos a sajtószabadság, ugyanolyan, mint az (Európai) Unió bármely országában” – húzta alá a magyar államfő a pozsonyi Pravdában megjelent interjúban.

A szlovák-magyar kapcsolatokról lesz szó

Schmitt Pált szlovák partnere, Ivan Gasparovic hívta meg Pozsonyba. Gasparovic és Schmitt kétoldalú megbeszélést folytatnak, majd plenáris tárgyalásokra kerül sor, amelyek befejezése után a két köztársasági elnök a helyszínen sajtótájékoztatót tart.

Schmitt Pál ezt követően Iveta Radicová szlovák miniszterelnökkel tárgyal – akivel együtt is ebédel -, illetve Richard Sulík parlamenti elnökkel találkozik. A megbeszélések témáját a magyar-szlovák kapcsolatok, az Európai Unió, valamint a magyar EU-elnökség időszerű kérdései alkotják – jegyezte meg Elena Bianchi, az elnöki hivatal sajtóosztályának munkatársa.

Délután Schmitt ellátogat a Slovakia Tour kiállítás magyar pavilonjába és egy vadászati kiállításra, majd a Csemadok székházában a szlovákiai magyar kisebbség szervezeteinek képviselőivel találkozik. A látogatás díszvacsorával zárul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik