Nagyvilág

Osztrák szabályozás szerint büntetik a magyar autósokat

Érdemes betartaniuk a helyi közlekedési szabályokat az Ausztriába utazóknak, ugyanis már az osztrák jogszabályok szerint büntetik a kihágásokat.

Hazánk is tagja a 2000-ben öt európai uniós tagállam által létrehozott Európai Gépjármű és Vezetői Engedély Információs Rendszernek (EUCARIS), mely lehetővé teszi, hogy a csatlakozó országok hatóságai a területükön, külföldi jelzésű gépkocsival történő kihágásokat, szabálysértéseket, saját nemzeti szabályozásuknak megfelelően büntessenek.

Az osztrák parlament 2010-es őszi ülésszakában kétoldalú megállapodást kötött hazánkkal, mely a központi nyilvántartásban rendelkezésre álló, a gépjárművekre és a vezetői engedélyekre vonatkozó adatok kölcsönös adatátadásán alapul. Ily módon, a magyar utakon, ausztriai szomszédaink által elkövetett szabálysértések bírságai könnyedén behajthatók, azonban ugyanez vonatkozik az Ausztriában elkövetett, magyar kihágásokra is.

A LeasePlan Hungária Zrt. hazánk vezető flotta- és gépjárműkezelő vállalatának operációs igazgatója Horányi István például fokozott óvatosságra inti az autósokat: „Különösen a síelések és téli kirándulások időszakában utaznak sokan a szomszédos Ausztriába. Igyekszünk felhívni ügyfeleink figyelmét, hogy külföldön is tartsák be a közlekedési szabályokat.

Horányi rámutatott, hogy kihágásokat a korábbi gyakorlattól eltérően immár az egyezménynek megfelelően szankcionálja az osztrák hatóság, mégpedig a kölcsönös adatszolgáltatásnak és a rendkívül fejlett, arcképet is rögzíteni képes kameráknak köszönhetően.

AJÁNLOTT LINKEK:

További információ az EUCARIS-ról (eucaris.net)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik