Nagyvilág

Orbánt performansszal várták

Leragasztott szájjal és üres címlappal demonstráltak képviselők az Európai Parlamentben, miután Orbán Viktor szót kapott. A miniszterelnök, aki Strasbourgban mutatta be a magyar elnökség programját azt mondta, ma hasonló a helyzet, mint 20 éve, amikor megbukott a kommunizmus.

Orbán Viktor némi csúszással, az eredetileg tervezett 10 órás időponthoz képest csak 10 óra 37 perckor lépett az ülésterembe Jerzy Buzek, Martonyi János és Szíjjártó Péter kíséretében.

Orbán Viktor beszédének megkezdése idején több frakcióban is demonstráltak képviselők többek között szájukra ragasztott matricával és censored feliratú táblákkal. A miniszterelnök úgy reagált, otthon érzi magát, ahol hasonlóan kreatív ellenzéki képviselői akciók és mozgalmak kísérik a kormány munkáját.

Orbánt performansszal várták 1

Az elmúlt húsz év legnehezebb éve előtt áll az Európai Unió – mondta Orbán Viktor szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

A miniszterelnök a soros magyar EU-elnökség munkaprogramját ismertetve hangsúlyozta, hogy kormánya az 56-os forradalmárok hitével akarja szolgálni az európai egység ügyét.

Az egységhez azonban erő kell – figyelmeztetett, és felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar elnökség fő jelszava az “erős Európa”.

Újszerű terápiák a gazdasági válságra

Az unió legnagyobb problémájának Orbán Viktor az adósság gazdasággyengítő erejét nevezte. Az adósság legyőzésének fegyvere a miniszterelnök szerint a munka. Ebből a szempontból Magyarország hátrányban van, hiszen az egyik legalacsonyabb az aktív munkavállalók száma hazánkban, mindössze 55 százalék – “ezt szégyellem kimondani” – mondta Orbán Viktor.

A kormány gazdaságpolitikáját megvédendő a miniszterelnök úgy fogalmazott, az európai gazdasági válság diagnózisában nagyjából közös állásponton vannak a tagállamok, ám a terápiában már közel sem. Éppen ezért nem tartja helyesnek az újszerű, szokatlan gazdaságpolitikai válaszok elutasítását.

A magyar elnökség programjában prioritást élvez majd az európai gazdaság és a közös piac kiterjesztése – vázolta Orbán Viktor. Fontosnak tartotta beszédében, hogy az ideiglenes válságkezelés helyébe egy állandó stabilizációs program lépjen 2013-tól. Ennek érdekében hat jogszabály elfogadásában kérte az Európai Parlament képviselőinek segítéségét. Ebben a tekintetben Magyarország hiteles szereplő lehet, hiszen az államadósság 3 százalék alá kerül, ezzel lekerülünk az európai szégyenpadról.

Romastratégia

A magyar miniszterelnök szerint Európa a tűzzel játszik, mert a már a rendkívül rossz szociális körülmények között élő romák problémájának megoldása nélkül fennáll a veszély, hogy a már letelepedett és integrálódott roma rétegek is újra nomád életmódra fognak váltani. Ezért a nemzeti hatáskör mellett szükséges egy közös európai stratégia, melynek beindítását a magyar elnökség végére prognosztizálta Orbán Viktor.

Bővítés

A miniszterelnök érzi a bővítési frászt, de ettől függetlenül kiállt az integráció folytatása mellett. Jó példaként felhozta a déli szomszédot, mondván a horvátok jobban teljesítettek gazdaságilag, mint a tagállam magyarok, ezért megérdemlik, hogy minél hamarabb tagok lehessenek. Orbán szerint Bulgária és Románia is készen áll a schengeni csatlakozáshoz.

Ne keverjék

A magyar miniszterelnök beszéde végén arra kérte a képviselőket, legyen bármilyen véleményük a magyar belpolitikáról, ne keverjék össze azt az elnökségi munkával, mert ezzel az uniónak okoznak kárt. Ettől függetlenül Orbán reagált a médiatörvényt ért kritikákra és úgy fogalmazott, Barroso elnökkel megállapodtak, hogy bármilyen kifogást talál a bizottság, akkor a magyar kormány módosítja a médiatörvényt, ez nem presztízskérdés.

Barroso, az Európai Bizottság elnöke Orbán beszédére reagálva kiemelte: együtt kell megoldanunk a problémákat. A bizottság támogatása jár Orbánnak. A 2020-as célokat tükrözi a magyar elnökségi program, az új gazdasági kormányzást a most kezdődött európai szemeszternek kell megvalósítania. A legfontosabb célok a makrostabilitás megteremtése, a államháztartások stabilitása és munkahelyteremtés.

Barosso ugyanakkor beszéde végén kitért arra:a sajtószabadság szent érték, a bizottság még a héten tisztázni akarja a vitatott kérdéseket a magyar kormánnyal, egyben üdvözölte, hogy Orbán nyitott a kérdéses törvény megvitatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik