Nagyvilág

Berlusconi tagadja, hogy fizetett a szexért

Silvio Berlusconi olasz kormányfő határozottan cáfolta a feltételezést, miszerint pénzt fizetett volna egy 17 éves sztriptíztáncosnő szexuális szolgáltatásáért.

Az Associated Press értesülése szerint Berlusconi vasárnap egy olasz televízióban leszögezte: stabil párkapcsolatban él azóta, hogy elvált feleségétől. A rendőrség vizsgálatot indított ellene egy kiskorú prostituált kapcsán, hivatalával való visszaélés vádjával.

Vasárnapi videoüzenetében a kormányfő úgy fogalmazott: „Eleve abszurd a feltételezés, hogy fizetnék a szexért. Ez olyasmi, ami eddigi életem során egyszer sem fordult elő velem. Véleményem szerint degradáló lenne rám nézve.” A jelenleg 18 éves Karima El Mahroug ügye még tavaly márciusra vezethető vissza, amikor a milánió ügyészség vizsgálatot indított amiatt, hogy az akkor fiatalkorú prostituáltnak Berlusconi segített egy rendőrségi kihallgatás kapcsán.

A vád szerint a miniszterelnök hivatali befolyásával visszaélve segített a táncosnőnek, aki korábban magánpartikon szórakoztatta Berlusconit. Karima El Mahroug – művésznevén Ruby – elmondása szerint 7000 eurónak megfelelő összeget kapott egy Berlusconi által szervezett partin való részvételért, ám azt tagadta, hogy szexuális kapcsolatot létesített volna az olasz kormányfővel.

“Jelentős” számú fiatal prostituálttal volt viszonya Silvio Berlusconi olasz kormányfőnek – jelentették be hétfőn olasz ügyészek. A római képviselőház honlapjára is fölkerült dokumentum szerint Berlusconi több nőnek is megengedte szexuális szolgáltatás fejében, hogy használjon Milánó közelében lévő lakásokat, amelyeket a kormányfő még a hetvenes évek ingatlanbefektetései keretében építtetett.

Berlusconi ellen azt követően indítottak eljárást, hogy az olasz alkotmánybíróság január 13-án módosította a kormányfő mentelmi jogával kapcsolatos jogszabályt. Olaszországban bűncselekménynek számít, ha valaki kiskorúnak fizet a szexuális szolgáltatásáért cserében.

AJÁNLOTT LINKEK:

Gyermekprostituált miatt nyomoznak Berlusconi után (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik