Külföld

Civilek váltak hőssé a tucsoni ámokfutás alatt

admin
admin

2011. 01. 10. 19:07

Egy 61 éves asszony megpróbálta elvenni a tölténytárat Jarod Lee Loughnertől, aki 20 embert lőtt meg az arizonai Tucsonban, s akit végül nem a rendőrök, hanem civilek tettek harcképtelenné - derült ki a hétfői amerikai lapok beszámolóiból.

Clarence Dupnik Pima megyei seriff nyilatkozatiból már a hétvégén is kiderült, hogy a merénylőt egyszerű emberek fegyverezték le, de a részletek közül számos most került először a nyilvánosság elé. Az elbeszélések szerint a merénylő megfékezésére irányuló kísérletek már alig néhány másodperccel a lövöldözés kezdete után elkezdődtek.

Loughner taxival érkezett az áruházhoz, amelyben Gabrielle Giffords képviselő a választóival találkozott. A taxióra 14 dollárt mutatott, ám a gyilkolásra készülő fiatalembernél csak egy húszas volt, ezért a sofőrrel együtt bement a Safeway élelmiszerboltba, hogy felváltsa azt. A taxis volt az a második személy, akivel kapcsolatban a hatóságok egy ideig azt feltételezték, hogy köze lehetett a merénylethez.
Szemtanúk szerint Loughner futva érkezett a politikus stábja által felállított asztalok felé. Nem próbált meg beszélni a képviselőnővel, figyelmeztetés nélkül tüzet nyitott.

Steven Rayle tucsoni orvos szerint a tettes, miután találomra belelőtt a helyszínen tartózkodó emberekbe, megpróbált elmenekülni. Az orvos azt látta, hogy Loughner törzsét, miután vagy három métert futott, egy idős férfi ragadta meg, akinek Giffords egyik embere is a segítségére sietett. Az orvos a merénylő lábára vetette magát. “Annyira szürreális volt az egész. Nem tudtam elhinni, hogy az, ami előttem történt, valóság volt, azt, hogy emberek halnak meg” – jelentette ki Joe Zaimundo, aki maga is részt vett Loughner leküzdésében. Zaimundo a közeli Walgreens áruházból lépett ki, amikor meghallotta a lövéseket. A hangok felé futva azt látta, hogy többen is megpróbálják legyűrni a lövöldöző Loughnert, fekvő testek és a földön kúszó sebesültek között. pp

Multisource political news, world news, and entertainment news analysis by Newsy.com

Az eltalált emberek az első pillanatban fel sem fogták, hogy mi történt velük. “Mi az? Mi történt?” – kérdezték többen is, akik csak később vették észre, hogy véreznek. “Igazából az döbbentett meg, hogy egy középkorú, vagy talán egy idős asszony megpróbálta elragadni tőle a következő tárat. Felfogtam, hogy újra akar tölteni. Rávetettem magam a teljes testsúlyommal, és azon voltam, hogy a fegyver leessen és kikerüljön a forgalomból” – mondta Zaimundo. A tárért küzdő asszony, Patricia Maisch azt mondta, gondolkodás nélkül cselekedett. “Amikor kivette a nadrágzsebéből a tárat, elejtette azt. Elvettem, mielőtt felemelhette volt. Csak reagáltam, nem volt időm gondolkodni” – mondta.

Maisch elhessegette a dicséretet, hogy hős lett volna.
“Az a két férfi volt a hős, aki a földön tartotta őt. Én csak segítettem nekik azzal, hogy magamhoz tudtam ragadni a tölténytárat” – mondta az asszony. Amikor Zaimundo Loughnerre vetette magát, az már a földön feküdt. Mint mondta, az igazi hős az a férfi volt, aki a vérző fejsebe ellenére először ragadta meg a gyilkost, alkalmat adva a többieknek a védekezésre. Zaimundo azt is elmondta, hogy a dulakodásban véletlenül egy olyan férfinak a csuklóját ragadta meg, aki ki akarta tépni a merénylő kezéből a fegyvert.

A rendőrök a lövések után 3-4 perccel értek a helyszínre, ami azonban a szemtanúk számára egy örökkévalóságnak tűnt.
A meglőtt Gabrielle Giffords fejéből kiömlő vért a képviselő stábjának egyik tagja a puszta kezével próbálta meg elállítani. A 20 éves Daniel Hernandez, akit a politikus alig egy hete fogadott fel gyakornoknak, s aki korábban segédápolói képzettséget szerzett, felemelte Giffords fejét, hogy könnyebben tudjon lélegezni, s nyomást gyakorolt a sebre. “Magánál volt, de nem tudott beszélni. Azáltal kommunikált, hogy megszorította a karomat” – nyilatkozott Hernandez.
Obama és felesége, valamint az elnöki stáb tagjai egyperces némasággal fejezik ki együttérzésüket és kegyeletüket (MTI/EPA)

Obama és felesége, valamint az elnöki stáb tagjai egyperces némasággal fejezik ki együttérzésüket és kegyeletüket (MTI/EPA)

A mentők érkezéséig egy tiszta munkaköpenybe csavarták Giffords fejét, amit egy közeli hentesüzletből hoztak.
Hernandez szerint az volt a legfontosabb a számára, hogy a képviselőnő az eszméleténél maradjon és hogy a lehetőségekhez képest megnyugtassa őt. A gyakornok szerepéről az orvosok később elismeréssel nyilatkoztak.

Egyes források szerint a mentősök 8 perccel a riasztás után érkeztek az üzletközpontba, de addig nem kezdhették meg a sebesültek ellátását, amíg a rendőrök nem bizonyosodtak meg róla, hogy a fegyveres nem ad le több lövést. Mások szerint 10-15 percbe is beletelt, amíg megérkezett az orvosi segítség.
Az amerikai lapok arra a szomorú egybeesésre is rámutattak, hogy a tucsoni lövöldözésben életét vesztett kislány, Christina-Taylor Green 2001. szeptember 11-én született.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.