Nagyvilág

Obama törvényt szeghet

Aláírta Barack Obama amerikai elnök a védelmi minisztérium idei költségvetését, de jelezte: továbbra is eltökélt a terroristagyanús személyek őrzésére szolgáló guantánamói börtöntábor bezárása mellett, jóllehet ezt a törvényhozás által a büdzsébe illesztett rendelkezések gyakorlatilag megakadályozzák.

A washingtoni Fehér Ház közleményében számolt be a büdzsé aláírásáról, és az elnök szándékáról. Ebből kiderült, hogy a törvényhozás két háza több hónapos tárgyalások után december 23-án fogadta el az idei – tavaly októberben kezdődött – pénzügyi évre szóló, 725,9 milliárd dolláros katonai költségvetést.

A törvény szövegébe azonban olyan rendelkezést illesztettek, amely tiltja a védelmi minisztérium pénzügyi forrásainak felhasználását olyan egyesült államokbeli épületek felhúzására vagy átalakítására, amelyben a Kuba szigetén lévő guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton működő börtöntáborból átszállítandó foglyokat helyeznék el. A korlátozó rendelkezés ezen kívül megtiltja, hogy a Pentagon viselje a guantánamói foglyok Egyesült Államokba történő átszállításának, szabadon engedésének vagy megsegítésének költségeit.

Obama közleményében úgy vélte, hogy az említett rendelkezés példátlan és veszélyes kihívást jelent a végrehajtó hatalom számára annak eldöntését illetően, hogy mikor és hol állítsák bíróság elé a guantánamói őrizeteseket.

A guantánamói börtöntábort még George Bush elnöksége idején, a 2001 októberében Afganisztán ellen – az al-Kaida terrorista hálózat 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásainak megtorlásaként – intézett támadás után hozták létre. A rossz hírű fogolytábor bezárása Obama egyik választási ígérete volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik