Nagyvilág

Dioxinos termékek lepték el Nagy-Britanniát és Hollandiát

Hozzávetőlegesen 4700 német farmot zártak be, miután dioxinmérgezés-gyanús baromfitermékekről szóló jelentés látott napvilágot.

A Reuters úgy tudja, hogy az érintett farmokról Nagy-Britanniába és Hollandiába exportáltak tojást. A hírügynökség az Európai Unió ez ügyben vizsgálódó szakértőjére hivatkozva adott hírt a dioxin-tartalommal bíró termékek exportjáról.

A német hatóságok a héten jelentették be, hogy közel 3 tonna dioxinnal szennyezett takarmány érkezett a baromfi és sertésfarmokra, ahonnan végül Nagy-Britanniába és Hollandiába juttattak tojást, ez összesen 14 tonna fogyasztásra szánt terméket érint – mondta Frederic Vincent az EU egészségügyi szóvivője.

Vincent hozzátette: nem tudni, hogy a tojás pontosan milyen élelmiszerekbe került például a szigetországban, éppen ezért minden érintett terméket alaposan át kell vizsgálniuk a brit hatóságoknak.

Az AFP értesülése szerit a hatóságok pénteken bejelentették: az importált tojások fogyasztása nem veszélyes az egészségre. A Food Standard Agency szerint az érintett tojásokat Hollandiába küldték, ahol dioxinmentes termékekkel vegyítették őket, ezt követően kerültek Nagy-Britannia.

A német farmbezárások főként az alsó-szászországi üzemeket érintik, melyek leállítása a termékek dioxintól való megtisztításáig tart majd.

AJÁNLOTT LINKEK:

Merkel szerint jó úton halad a német gazdaság (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik