Nagyvilág

Guardian: Orbán alkalmatlan az EU vezetésére

Orbán nemzeti, hazafias forradalmához talán a lengyel Kaczynski-fivérek balul végződött kormányzása áll a legközelebb – áll a Guardian című brit lap szerkesztőségi cikkében. A lap szerint Orbán Viktor nem látja át az unió előtt álló feladatokat és Európában keresve sem találni nála alkalmatlanabb embert arra, hogy az ezekkel kapcsolatos tárgyalásokat levezesse.

A jobboldali populista miniszterelnök az új magyar médiatörvénnyel már Németországot, Csehországot, Luxemburgot és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) is feldühítette. Az emberek ezek alapján maguk is képet alkothatnak arról, hogy miféle „forradalom” történt Magyarországon – olvasható a Guardian által közölt kommentárban.

A szerző felidézi, hogy a miniszterelnök a tavaly áprilisban aratott óriási győzelem után kijelentette: a választópolgárok forradalmat csináltak azáltal, hogy több mint kétharmados parlamenti többséget adtak jobboldali pártjának. Orbán azóta korlátozta az Alkotmánybíróság jogkörét, támadást indított a jegybank, vagyis az utolsó olyan jelentős intézmény ellen, amely még nincs pártja ellenőrzése alatt, most pedig az újságírók ellen fordult. Az újonnan létrehozott nemzeti médiahatóságnak joga van olyan nagy összegű pénzbüntetések kiszabására a kiegyensúlyozatlannak, erkölcstelennek, vagy “az emberi méltóságot sértőnek” ítélt tudósításokért, amelyek akár tönkre is tehetik közlőjüket.
pp

Multisource political news, world news, and entertainment news analysis by Newsy.com

Magyarország gondjai most Európa problémái is – szögezi le a Guardian. Az országnak, mint az EU soros elnökének számos feladata van: befejezni Horvátország uniós, valamint Románia és Bulgária schengeni övezeti csatlakozását, lefolytatni a vitát a romák társadalmi integrációjáról, és tető alá hozni egy megállapodást az unión belüli jobb gazdasági kormányzásról.

Nemhogy az EU vezetésére, de arra is a legkevésbé alkalmas Orbán Viktor az EU-ban, hogy az említett feladatokkal kapcsolatos tárgyalások közül bármelyiket levezesse. A lap szerint Orbán a közép-európai vitákból egyetlenegy módon vette ki a részét, akkor is múltbéli szellemeket támasztott fel: állampolgárságot adott a szomszédos országokban élő 3,5 millió magyarnak, igaz nem engedett az újfasiszta Jobbik párt azon követelésének, hogy a határon túliak kapjanak szavazati jogot Magyarországon – olvasható a cikkben.

El kell ismerni, hogy az előző magyar kormány katasztrofális gazdasági örökséget hagyott maga után – teszi hozzá a The Guardian. Mégis Orbán nemzeti, hazafias forradalmához talán a lengyel Kaczynski-fivérek balul végződött kormányzása áll a legközelebb. Lengyelországgal ellentétben azonban Magyarország kis ország, amelynek gazdasága függ a német befektetésektől, nélkülük összeomlana, mint a kártyavár.

Orbán kirúgta a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), mondván, Magyarország képes finanszírozni gazdaságát a piacról is. De amikor 15 vezető európai cég és külföldi befektető felpanaszolta (az Európai Bizottságnál), hogy a kormány az állami költségvetés hiányának csökkentésére diszkriminatív módon különadót vetett ki rájuk, Orbán azon vehette észre magát, hogy még nagyobb befolyással rendelkezők lábujjára lépett – írja a lap. A ma gyakorlatilag egypárti uralom alatt álló Magyarország lehet populista, elszigetelődésre törekvő és szegény, vagy megteheti, hogy megpróbál külföldi tőkét bevonni a gazdaságába, de a kettő együtt nem megy.

Minthogy Orbán és pártja nem csak a parlamentet tartja az ellenőrzése alatt, hanem csaknem minden jelentősebb várost, a médiára hárul a feladat, hogy a hatalom kontrollja és ellenzéke legyen. A médiának ezt a szerepét minden erővel meg kell őrizni, ha szükséges, el kell menni akár az európai bíróságokig. Lehet, hogy a miniszterelnök nem ijed meg az európai bírálatoktól, de országa immár reflektorfénybe került – írja a The Guardian.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik