Nagyvilág

Nem fogadta el az amerikai hatóságok vádalku-ajánlatát a “Halál kufárja”

A RIA Novosztyi orosz hírügynökséghez a New York-i orosz konzulátus helyettes vezetője révén jutott el az Egyesült Államokban fogva tartott orosz fegyverkereskedő nyilatkozata.

Viktor Butot Thaiföldön fogták el a helyi hatóságok 2008 márciusában. Tavaly november közepén hat amerikai ügynök kíséretében szállították Thaiföldről az Egyesült Államokba a fegyverkereskedelemmel vádolt férfit, mindössze pár órával azután, hogy a bangkoki hatóságok jóváhagyták a volt katonatiszt kiadatását.

A férfi amerikai kiadatása ellen Moszkva többször is felemelte a szavát, azt állítva, hogy Thaiföldön az Egyesült Államok kívánságára megsértették a letartóztatott orosz állampolgár jogait. Butot azzal vádolják, hogy a világ szinte minden tájára szállított fegyvereket az ENSZ embargók megsértésével. Ügyfelei között volt többek között a libériai Charles Taylor. Adott el fegyvereket dél-amerikai lázadóknak, a táliboknak és kolumbiai terroristáknak is.

Ha terrorizmus vádjával bíróság elé állítják, a 43 éves férfit akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik, de legalább 25 évre a rácsok mögé kerülhet. But jelenleg egy New York-i börtönben van. “Rövidebb börtönbüntetést, és még rövidebb ott tartózkodást ígértek, ha elmondok mindent oroszországi és más országbeli kapcsolataimról” – mondta But, azt állítován, hogy a drogellenes amerikai hatóság, a DEA tett ajánlatot neki.

But állítása szerint az alkuajánlat nem kihallgatáson hangzott el, “olyan ugyanis nem volt”. Ugyanakkor hozzátette, hogy”eddig semmi nem történt, ami nyomásgyakorlásként értelmezhető.” But szerint bűnbaknak akarják felhasználni az amerikaiak.”A bíróság nem lesz elfogulatlan, mivel az amerikai kormány szándékosan eltorzít tényeket az életemmel kapcsolatban”- közölte a férfi, aki szerint csak az védheti meg, hogy nemzetközi az ügye.

But azt mondta, hogy “tíz éve hadjáratot folytat ellene és családja ellen az Egyesült Államok a médián keresztül, és hazugságok áradata zúdult rájuk”. But azt is mondta, hogy honvágya van, és úgy bánnak vele, mintha”valami rendkívüli veszélyes őrült lenne”. A Buttal beszélő helyettes konzul, Alexander Otcsajnov azt mondta a RIA Novosztyinak, hogy But fogva tartásának körülményei némileg javultak, mivel kapott egy rádiót, és azon hallgathatja hazája híreit, amelyek “segítenek rajta.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik