Nagyvilág

Átvettük az EU soros elnöki tisztét

Magyarország január 1-jével átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Az első jelentősebb esemény a kormány és az Európai Bizottság együttes ülése lesz január 7-én Budapesten.

Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta először látja el az EU-elnökségi feladatokat. Az elnökségi félévben – az Európai Unió íratlan szabályainak megfelelően – nem a Magyarországot legközvetlenebbül érintő kérdések, hanem a nagy európai ügyek kapják a legtöbb figyelmet.

Az elnökségi trió keretében Magyarország Spanyolországgal és Belgiummal közösen látja el az EU elnöki teendőit, a trojka mandátuma 2010-11-re szól. Magyarország Belgiumtól veszi át a stafétát, és 2011. június 30-án Lengyelországnak adja át.

Programja szerint a magyar EU-elnökség a gazdasági növekedés segítésére törekszik az uniós gazdasági kormányzás erősítésével, a munkahelyteremtésre és a társadalmi befogadásra koncentrál. Kiemelt cél az uniós szakpolitika hatékonyságának és versenyképességének növelése. Ugyancsak az elnökségi program alapvető céljai között szerepel, hogy az Európai Unió közelebb kerüljön a polgárokhoz, további feladat a bővítési folyamat folytatása és hitelességének fenntartása.

Az unió következő, 2014-ben hatályba lépő hétéves költségvetése tervezetének 2011 közepére kell elkészülnie, így ezzel valószínűleg sokat foglalkoznak majd a magyar elnökség alatt is.

A magyar elnökség fontos témája lesz a vízpolitika is, ezen belül az extrém vízügyi jelenségek és a klímaváltozás hatásainak kezelése. A magyar elnökség alatt fogadhatják el az Európai Bizottság által kidolgozandó Duna-stratégiát.

Magyarország hivatalosan január 6-án veszi át az elnöki posztot Belgiumtól. Az első jelentősebb esemény a kormány és az Európai Bizottság együttes ülése lesz január 7-én Budapesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik