Nagyvilág

Nem lassul a kolera terjedése Haitin

Tovább emelkedett az elmúlt napokban a haiti kolerajárvány áldozatainak száma.

A csütörtöki hivatalos adatok szerint 3333 ember vesztette életét a fertőzés miatt a járvány október közepi kitörése óta.

A friss adatok azt mutatják, hogy ismét megugrott az egy napra jutó halálesetek száma: egyedül december 19-én több mint százan haltak meg, míg korábban naponta ötven körüli volt a kolerával összefüggő halálesetek száma. Az egészségügyi hatóságok szerint több mint 150 ezer ember fertőződött meg a szigeten – az adatok szerint 139 megbetegedést regisztráltak a Dominikai Köztársaságban is, ám ott eddig nem okozott halált a kolera.

A Haitiben több mint egy évszázad után kitört kolerajárvány komoly feszültséget okoz a januárban földrengés sújtotta országban, ahol százezrek még mindig menekülttáborokban húzzák meg magukat a természeti katasztrófa után. A járvány súlyos összecsapásokhoz vezetett novemberben a haitiak és az országban állomásozó ENSZ-csapatok között, mivel a helyiek úgy vélik, hogy nepáli ENSZ-katonák hurcolták be az országba a kolerát. Az ENSZ szigorú vizsgálatot ígért az ügyben.

A kolera heveny hasmenéssel és hányással jár, ami a fertőzött emberek kiszáradásához vezet. Mivel igen rövid a lappangási ideje, azonnali kezelés nélkül halálos kimenetelű lehet. A Haitiben dolgozó segélyszervezetek már hónapokkal ezelőtt figyelmeztettek egy esetleges járvány kitörésének veszélyére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik