Nagyvilág

Konrád: a médiatörvény a demokrácia leépítése

A magyar médiatörvényről és a belpolitikai helyzetről fejtette ki álláspontját Konrád György író a Berliner Zeitung című német lap érdeklődésére.

„Ez erősen emlékeztet engem 1933-ra, amikor az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) látszólag demokratikus feltételek között választási többséggel hatalomra jutott” – idézte a liberális író szavait a dpa német hírügynökség pénteken.

”A kormány most megkísérli érvényteleníteni azt, amit a sajtószabadság 1989-es bevezetésével elértünk” – fűzte hozzá a 77 éves író, akivel kapcsolatban a dpa emlékeztetett arra, hogy 1991-ben megkapta a Német könyvkiadók Béke-díját, 2001-ben pedig Aachen városának nemzetközi Károly-díját.

Az új médiatörvény Magyarországon durva cenzúraintézkedés. A törvény igazi veszteség Magyarország számára, és a demokrácia leépítését jelenti. „És ha Magyarország Németországhoz viszonyítva egy nagyon kicsi ország is, és a rémuralom valószínűtlen, demokráciáról többé már nem beszélhetünk” – idézte a német hírügynökség az írót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik