Külföld

Chávez nem engedi be a nagykövetet

admin
admin

2010. 12. 19. 12:10

Hugo Chávez venezuelai elnök helyi idő szerint szombaton bejelentette, hogy nem engedi be az országba az Egyesült Államok kijelölt nagykövetét, Larry Palmert, mert "tiszteletlen" volt kormányával szemben.

“Palmer úr nem léphet be az országba” – mondta pártja, a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) új tagjai előtt. Chávez beszédét a VTV állami televízió közvetítette.

Külügyminiszteréhez, Nicolas Maduróhoz szólva kijelentette, hogy ha a Washington által jelölt új nagykövet a caracasi nemzetközi repülőtérre, a közeli Maiquetiába érkezne, őrizetbe kell venni. “Ha Maiquetiába érkezik, csípjétek nyakon, Nicolas, fizessetek neki egy kávét a kontómra, aztán viszlát! Nem léphet be az országba!” – fogalmazott.

Chávez hozzáfűzte, hogy kormánya álláspontjáról már két hónapja írásban tájékoztatta Washingtont, és szóban is “megmondtuk nekik, hogy ő nem jöhet”. A külügyminisztérium közleménye szerint “tudott dolog, miként szegte meg Palmer az őt fogadni készülő ország iránti tisztelet alapvető szabályait, durván megsértve Venezuela intézményeit”.

Az államfő tagadta a vádakat, miszerint közeli tanácsadói segítik a kolumbiai lázadókat és drogkereskedőket, hangsúlyozva, hogy az ilyen állítások az Egyesült Államok rágalomkampányának részei, amellyel rontani akarja Venezuela szocialista irányzatú kormányának hitelét.

Palmer augusztus elején a washingtoni szenátus külügyi bizottságának meghallgatásán tett említést azokról a kolumbiai vádakról, hogy Venezuela menedéket nyújt a kolumbiai lázadóknak. Mint mondta, biztos abban, hogy venezuelai kormánytagok kapcsolatban állnak velük. Egy kérdésre válaszolva azt is mondta, hogy a venezuelai hadseregben “a jelentések szerint rendkívül alacsony a morál, kiváltképp a politikai kinevezések miatt”. A diplomata aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Kuba egyre nagyobb befolyást gyakorol a venezuelai hadseregre.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.