Külföld

Magyarországon múlik az EU sorsa

admin
admin

2010. 12. 16. 10:42

Az, hogy januártól Magyarország töltheti be az Európai Unió soros elnöki tisztét, mutatja, milyen messzire jutott az ország a rendszerváltás óta, ugyanakkor kihívást is jelent a kormány számára - vélte a European Voice című brüsszeli hetilap.

A European Voice csütörtökön megjelent legfrissebb számában többoldalas mellékletet készített a magyar elnökségről. A lap szerint a magyar elnökségre kulcsfontosságú időszakban kerül sor, olyan hónapokban, amikor az EU történetének talán legsúlyosabb válságát éli. Konszolidálni kell a tagországok államháztartását, lökést kell adni a gazdasági élénkülésnek, új életet kell lehelni az egységes piacba, szigorítani kell a pénzügyi felügyeletet.

“Nem túlzás azt mondani, hogy az EU sorsa azon múlik, hogyan irányítja önmagát a következő hónapokban – mégpedig Magyarország mint soros elnök kiemelt befolyása alatt” – fogalmazott a melléklet vezércikke.

A szinte kizárólag uniós ügyekkel foglalkozó, de az EU-tól független újság megemlítette, hogy a felsorolt, “parancsoló fontosságú” teendők mellett a spanyol-belga-magyar elnökségi trió utolsó tagjaként Magyarországnak az előző két tag idejéből befejezetlenül maradt ügyeket is meg kell próbálni lezárni, emellett Budapestnek saját prioritásai is vannak, mint a romastratégia, a közös agrárpolitika, az uniós energiaprogram, a hosszú távú költségvetési vita előkészítése, a Duna-stratégia, a schengeni térség szélesítése, a bővítési folyamat továbbvitele, a keleti partnerségi viszony szorosabbá tétele.

A lap szerint az új kormány gyors és drámai változásokat vezetett be Magyarországon, és bár az ütem uniós szinten talán nem lesz ugyanannyira sebes, Orbán Viktor miniszterelnök felkészülése, a tagországok vezetőinek kivétel nélküli végiglátogatása azt mutatja, hogy a kormányfő soros EU-elnöki ambíciói nem szerényebbek, mint a nemzeti politika színterén.

A melléklet emlékeztetett arra is, hogy az ország és az EU között gazdasági téren számos alkalommal támadt feszültség. A legutóbbiak között említette az Európai Bizottság őszi gazdasági előrejelzése utáni szóváltást, valamint a magyar jegybankelnök fizetésének jelentős csökkentése körül kialakult vitát.

Az újság bemutatta az elnöki szerepkör kulcsszereplőit és ismertette terveiket. Kiemelte, hogy Orbán Viktor olyan lehetőségként tekint a soros elnökségre, amelynek révén tovább javulhat Magyarország nemzetközi presztízse.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.