Nagyvilág

Kiszélesítették Chávez hatalmi jogkörét

A venezuelai parlament kedden első olvasatban megszavazta azt a törvényt, amely szélesebb jogkörökkel ruházza fel Hugo Chávez államfőt.

A jogszabály lehetővé teszi, hogy az elnök törvényerejű rendeletekkel kormányozzon egy évig.

A végszavazást várhatóan még e héten megtartja a caracasi törvényhozás.

Chávez azért kért maga számára egy évre rendkívüli jogköröket, hogy meg tudjon birkózni a hatalmas árvizek okozta károk felszámolásával, a Dél-Amerika legnagyobb olajtermelő országát sújtó természeti csapás okozta rendkívüli helyzettel. Az áradások eddig negyven ember halálát okozták, s legalább 140 ezer embert tettek hajléktalanná. Venezuelában egy évtizede nem voltak ilyen hatalmas esőzések.

A venezuelai ellenzék elítélte az államfő törekvéseit, s azzal vádolta Chávezt, hogy diktátorként viselkedik.

Chávez eddig 11 éve tartó elnöksége alatt háromszor már megkapta a lehetőséget a rendeletekkel való kormányzásra. A legutóbbi alkalommal (2007-ben) például egyes, magántulajdonban lévő olajmezők kisajátítására, új adók bevezetésére és a távközlési, energetikai vállalatok államosítására használta fel kibővített hatalmát.

AJÁNLOTT LINKEK:

Venezuela víziója Budapesten (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik