Nagyvilág

Ámokfutó gyilkolt Spanyolországban

Egy puskával felszerelkezett, pénzügyi gondokkal küszködő férfi négy emberrel - köztük főnökével és két banki alkalmazottal - végzett szerdán Olotban, egy északkelet-spanyolországi kisvárosban. Az 57 éves gyilkos később feladta magát a rendőrségen.

A férfi reggel egy helyi bárban kezdte a sort, ahol tüzet nyitott főnökére, egy, a hatvanas éveiben járó építési vállalkozóra, akinél kőművesként dolgozott, valamint annak 35 éves fiára – mindketten azonnal meghaltak. Kicsit később a 30 ezer lelkes városka közepén álló Caja Mediterraneo bank két alkalmazottját lőtte le. Állítólag egy csekket akart beváltani a pénzintézetnél.

A nyomozók a bosszút és a pénzügyi nehézségeket nevezték meg indítékként. Elmondásuk szerint a munkáltató tartozott gyilkosának, és emiatt a férfi nehéz helyzetbe került bankjánál. „Teljesen hétköznapi, normális ember volt, nőtlen, és az apjánál lakott” – mondta Jordi Muntada, egy 32 éves állattenyésztő, akivel a gyilkos minden hétvégén vadászni járt. „Szerintem pénzügyi gondjai voltak ezekkel az emberekkel, de igazából sosem beszélt róla” – tette hozzá.
Egy másik ember – az előző leírásnak kissé ellentmondva – furcsa, de nem erőszakos emberként írta le a férfit, aki munka után csillagot és pisztolyt viselve, seriffnek öltözve rótta az utcákat. Olotban november végén hasonló mészárlás történt, akkor egy idősek otthonában ápolóként dolgozó ember 11 hajlott korút ölt meg, hogy véget vessen szenvedéseiknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik