Az oldal szerkesztőit azzal vádolták, hogy egy totalitárius államrendszer javára folytattak propagandát, illetve etnikai alapon gyűlöletet szítottak. A www.redwatch.info oldal fenntartói öt évvel ezelőtt úgynevezett halállistákat tettek közzé, amelyeken antifasiszta, anarchista, homoszexuális és baloldali szervezetek több száz tagjának nevét, címét, telefonszámát és fényképét közölték.
A vádlottak a bíróságon azzal védekeztek, hogy tetteiket “hazafias érzelmek motiválták”. Az ügyben eljáró bíró azonban az ítélet indoklásakor leszögezte: a patriotizmusnak nem szabad ilyen formában megnyilvánulnia.
A bíró egy év és egy hónaptól másfél évig terjedő szabadságvesztést szabott ki a vádlottakra. A három férfinak azonban nem kell börtönbe vonulnia, mert a vizsgálati fogságban már letöltötték büntetésüket.
2006 májusában megkéselték és súlyosan megsebesítették egy baloldali lengyel szervezet egy tagját, akinek a neve szerepelt az internetes oldalon megjelent “halállistán”, és a nyomozók feltételezték, hogy a két eset között összefüggés van. A vádemelést az ügyben az tette lehetővé, hogy az Egyesült Államok kivételesen kiadta a lengyel nyomozóknak annak az amerikai szervernek az IP-címét, amelyről a honlapot működtették. Az oldal a támadás után rövid ideig nem működött, de aztán egy másik szerverre váltott át, és továbbra is elérhető.