Nagyvilág

Nincs kedv az euróhoz

Az Európai Unió kilenc tagállama szerződésben vállalt kötelezettséget az euró bevezetésére, ám a válság láttán mind többen halogatják a csatlakozást a valutaunióhoz, és ragaszkodnak nemzeti fizetőeszközükhöz - írta a Welt am Sonntag című német lap.

“December elején, berlini látogatásakor a lengyel kormányfő arról biztosította vendéglátóját, hogy Varsónak eltökélt szándéka belépni az euróövezetbe – mihelyst teljesíti a csatlakozási feltételeket. Ez erőteljes korlátozás, hiszen Lengyelország ma sem az inflációra, sem a költségvetési hiányra vonatkozó EU-szabályoknak nem tesz eleget. Donald Tusk fogadkozása a gyakorlatban annyit jelentett: az euró talán majd eljut Lengyelországba, de addig még sok év fog eltelni” -számolt be a lap.

“Hasonló hozzáállás tapasztalható a többi tagjelölt részéről is. A valutaunió kapcsán óvatos elhatárolódás jellemzi nyilatkozataikat, holott nem lehetőségről, hanem kötelességről van szó” – mutat rá a Welt am Sonntag.

“Az EU-csatlakozás alkalmával minden állam vállalta, hogy bevezeti az eurót, amint eleget tesz a minimális gazdasági követelményeknek. Csak Dánia és Nagy-Britannia kötötte ki, hogy megőrizheti nemzeti valutáját. A többieknek – bolgároknak, cseheknek, észteknek, lengyeleknek, letteknek, litvánoknak, magyaroknak, románoknak, svédeknek – át kell térniük az euróra” -írja a lap.

“A helyzet azonban úgy fest, hogy Észtország január elsejei belépése után hosszú évekig nem kerül majd terítékre az euróövezet bővítése. A kis balti ország államadóssága a legalacsonyabb a 27 EU-tagállam közül. A többi nyolc tagjelölt esetében viszont elmondható: sem pénz, sem kedv nincs a belépéshez, egy részük pedig távol van attól, hogy tartós gazdasági növekedést produkáljon” – összegez az újság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik